Indul a Matolcsy-féle unortodox bankárnevelés

Kétszázmilliárd forintot biztosít a magyarországi közgazdászképzés megújítására a jegybank. Matolcsy György elnök szerint az MNB szerepvállalására azért van szükség, mert itthon még mindig a neoliberális iskola a meghatározó.
Az eltérő látásmódnak hadat üzen - Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A saját képére formálja a hazai közgazdászképzést Matolcsy György. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke tegnap a Vs.hu hírportálnak adott interjúban reagált a HVG csütörtöki számban megjelent összeállításra. A hetilap arról számolt be, hogy az utóbbi időben négymilliárd forintért megvásárolt három ingatlanon (két budapesti és egy kecskeméti épület) túl mintegy 200 milliárd forintot biztosít a jegybank saját Pallasz Athéné közgondolkodási programjára, pontosabban az azt megvalósító öt alapítvány számára.

Matolcsy György a tekintélyes apanázst azzal indokolta, hogy a közgazdasági és pénzügyi oktatásban is olyan fordulatra van szükség, mint amelyre a kormányzásban és a gazdaságpolitikában 2010-ben sor került. A jegybankelnök úgy látja, a magyar közgazdasági és pénzügyi képzésben még mindig a korábbi, mára meghaladott neoliberális közgazdasági iskola a meghatározó. A négy éve kijelölt iránynak megfelelően most új intézményekre, új szellemű oktatókra és tananyagra van szükség. Ennek érdekében az öt Pallasz Athéné alapítvány a Kecskeméti Főiskolán közgazdasági és pénzügyi kart hoz létre, Marosvásárhelyen pedig pénzügyi kart, Budapesten doktori iskolát, valamint egy középfokú pénzügyi képzési központot alakít ki.

A közgazdászképzés finanszírozása is unortodox. Az MNB ugyanis a pénzt úgy bocsátotta a Pallasz Athéné-program rendelkezésére, hogy az alapítványok a tőkét nem, csak annak hozamát használhatják fel, az összeget pedig tartósan kizárólag magyar állampapírban tarthatják. (Az indoklás szerint ez biztosítja, hogy később is meglegyen a működést biztosító vagyon.) Ez azt jelenti, hogy az MNB közvetve úgy vesz részt az államháztartás hiányának finanszírozásában, hogy azzal nem sért uniós előírást – hiszen a pénzből nem a jegybank, hanem annak alapítványai vásárolnak állampapírt.

A Pallasz Athéné-program, valamint az ingatlanvásárlásra és -felújításra a következő években elkölteni tervezett 90 milliárd, továbbá a műkincsvásárlásra biztosított 30 milliárd forint forrása a jegybank saját pénze. Ehhez pénzteremtéssel és a kéthetes betét révén hitelből jön a fedezet, de csak addig, amíg az MNB nyeresége engedi – mondta Matolcsy.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.