Orbán köre menti a Dunamenti Erőművet

Miután az Orbán Viktor jóbarátait maga mögött tudó MET véglegesen átvette az eddigi francia tulajdonostól a Dunamenti Erőművet, újraindul az ország második legnagyobb áramtermelője.

Újraindul a Dunamenti Erőmű áramtermelése - tudtuk meg annak kapcsán, hogy Magyarország második legnagyobb, tavaly óta pénzügyi problémák miatt álló erőműve mai közgyűlésén szentesítették az új tulajdonos, az Orbán Viktor kormányfőhöz kötődő MET 74,8 százalékos tulajdonszerzését.

Újratöltik a csöveket
Újratöltik a csöveket
M. Schmidt János / Népszabadság

A MET svájci áttétellel 40 százalékban a Mol, 60 százalékban offshore-szerű hálózatok tulajdonában áll. Ezek között fellelhető mások mellett a kormányfővel jó kapcsolatokat ápoló Garancsi István is. A mindössze hét éves cég 2012-ben - többek között az állami MVM-mel folytatott zavaros gázüzletelések eredményeképpen - Magyarország egyik legnagyobb, több mint ötvenmilliárdos osztalékát fizette ki tulajdonosainak. A MET ez év elején tűnt fel a Dunamenti Erőmű háza táján.

Az 1995-ben privatizált, mostanáig a francia GDF Suez irányítása alá tartozó százhalombattai egység tavaly év végére ugyanis anyagilag kifeküdt. Mivel az MVM-mel korábban nem tudtak hosszú távú áramvásárlási szerződésben megállapodni, áramukat kénytelenek voltak a szabad piacra dobni. Ott viszont beszakadtak az árak. Ehhez képest a legfőbb költségüknek számító gáz ára nem mérséklődött ilyen arányban. Ugyanez okozta az addig az ország harmadik legnagyobb áramtermelőjének számító, jelenleg felszámolás alatt álló Tiszai Erőmű vesztét is. A GDF Suez nem kívánt további tőkét biztosítani, így a Dunamenti Erőmű tavaly felhagyott az áramtermeléssel és dolgozói jó részét elbocsátotta. A nemrég átadott új blokkot hitelező bankok viszont erre kihelyezéseik azonnali visszafizetésére kötelezték a céget, a határidőket pedig csak a MET megjelenésével voltak hajlandók rendre kitolni. Így a cég sűrű közgyűlésein a csődvédelem visszatérő napirendi pontnak számított.

A MET mostani, végleges belépése kapcsán a posztján maradó vezérigazgató, Jászberényi Zoltán a közgyűlésen ismereteink szerint annyit közölt, hogy megszűnt a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet. A turbinák újraindulása, úgy tudjuk, annak köszönhető, hogy a cég mostantól olcsóbb gázhoz jut a MET-től. Az áramot ugyanakkor továbbra is a szabad piacon igyekeznek értékesíteni. Vagyis a cég 25 százalékát tulajdonló, állami MVM-mel egyelőre nem kötöttek hosszú távú áramvásárlási szerződést.

A MET ismereteink szerint már idén nyereséges működést vár a 2012-ben mintegy 11 milliárdos, tavaly pedig közel kilencmilliárdos veszteséget elszenvedő erőműtársaságtól.

Megkeresésünkre a MET közölte: a közgyűlésen a Dunamenti Erőmű felügyelőbizottsági tagjává választották Lantos Csaba nagybefektetőt, aki 2000-től 2007-ig az OTP Bank vezérigazgató-helyettesi posztját töltötte be, Matos Zoltánt, az energetikai szabályozó hatóság egykori elnökét, aki 2010-2014 között a MET csoport pénzügyi igazgatója volt, valamint Lastofka Bernadettet, a MET jogi igazgatóját. Igazgatósági tag lett Lehőcz Balázs, aki korábban az RWE-tulajdonú Elmű-ÉMÁSZ-MÁSZ-nál, az MVM-nél, 2012-től pedig a GDF Sueznél dolgozott, és 2013 óta a MET-et erősíti, Horváth Péter, aki 2006-tól a Molnál, 2012-től pedig a MET-nél töltött be üzleti pozíciókat, valamint Bacsa György, a Mol jogi munkatársa.

Kérdéseinkre adott válaszaikból körvonalazódik, hogy a számos országban kereskedő MET a Dunamenti Erőmű áramának térségi értékesítésében lát fantáziát, de a telephely más típusú barnamezős beruházásokra is lehetőséget ígér. Az erőmű most tőlük kapja a gázt, de a jövőre nézve nem zárnak ki más megoldást sem. A hitelekről annyit jegyeznek meg, a MET biztosította, hogy azokat az erőműcég visszafizethesse. Az MVM-mel kötendő szerződésekről nem nyilatkoznak, ám szavaikból kitűnik, hogy indulni kívánnak az MVM-tulajdonú Mavir kapacitáspályázatain. (Ilyenkor a Mavir nem az áramért, hanem a blokkok indulási készültségéért fizet.)

A MET a társaságnál tavaly eldöntött csoportos létszámleépítés ez év májusra eső utolsó, 18 fős ütemét már nem hajtotta végre, és a jöváben további mintegy húsz fővel is bővülhet a jelenlegi körülbelül százas dolgozói létszám.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.