Újabb adómódosítás: Matolcsy utoljára még osztogat

Adókedvezményt adna a nagy kaszinóknak, illetékmentes örökléssel és ajándékozással segítené a lakástakarék-pénztárakat, és másfél milliárddal csökkenti a Mol adóbefizetését utolsó, egy uniós harmonizációs jogszabályba rejtett adómódosító javaslatában Matolcsy György. Megszüntetik a postai fehér csekk eddigi adómentességét is – több mint húsz ponton változik az adótörvény.

Jegybankelnök-jelölésének napján, nemzetgazdasági miniszterként eltöltött utolsó munkanapján új törvényjavaslatot nyújtot be "az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés" egyes szabályairól Matolcsy György. Az eredetit január közepén adták be, nem keltett túl nagy feltűnést: azzal foglalkozik, hogyan kell közreműködni a nemzetközi pénzmozgások ellenőrzésében. Az új verzió ebben nem is tér el a régitől - csak kiegészítették egy 20 paragrafusból álló adóügyi salátatörvénnyel.

Azt nem tudni, hogy az új változatért ki viseli majd a felelősséget, hiszen nem csupán Matolcsy György, de az adóügyekkel foglalkozó Balog Ádám is a Magyar Nemzeti Bankba megy. Pedig változás van bőven - többek között olyan is, amely nem biztosan tetszik majd a kormánypárti politikusoknak.

A Fidesz például pár hónapja még a nyerőgépek üzemeltetői ellen kelt ki, ám most a kormány a nagy kaszinók üzemeltetőit támogatná - nem kis mértékben. A 30 százalékos játékadót ugyanis 10 milliárdos forgalom felett 10 százalékra csökkentenék egy új sáv bevezetésével, az indoklás szerint azért, hogy ezzel a nagy forgalmú kaszinók munkahelyteremtő beruházásait támogassák. Egy ilyen beruházásról tudni, a Bezenye és Hegyeshalom között építeni tervezett, hánytatatott sorsú Eurovegasról, amely a tulajdonosok legutóbbi híradásai szerint a megvalósítás szakaszába ér.

De nem ez az egyetlen módosítás, amely kifejezetten egy érdekcsoportot szolgál. Valószínűleg a Mol örülhet például majd annak a változtatásnak, amely szerint a bányajáradék összegét le lehet vonni az energiaszolgáltatók különadójából, legfeljebb másfél milliárd forint értékben. Ez a legnagyobb hazai energiacég befizetéseit biztosan mérsékli majd - a költségvetés bevételi oldalán viszont nem jelent pozitív szaldót.

Közösségi érdeket szolgálónak tűnik a lakástakarék-pénztárakban tárolt összegek öröklésére, illetve ajándékozására bevezetni tervezett illetékmentesség is - ez azonban azért csak az ilyen pénztárakat üzemeltető társaságoknak, vagyis az OTP-nek, az Erstének és a Fundamentának jelent üzleti előnyt.

Érdekes módosítások érintik a tranzakciós illetéket - így például a sárgacsekk-adót most már kivetik a fehér csekkekre is. Az indoklásból ugyanis az tűnik ki, hogy az eddigi szabályok szerint a Magyar Posta új, saját körben tartott befizetési megoldására nem vonatkozott az adó (így érthető viszont, hogy miért tudta ezt a másiknál jóval olcsóbban kínálni).

A törvényjavaslatban ezen kívül is van jó néhány pontosítás. Így például észrevették, hogy az egyetemi ösztöndíj, illetve a hallgatóknak adott képzési támogatás (vagyis az "ingyenes" állami oktatás") adóköteles jövedelem lett volna 2012-ben, és ezt korrigálják. Ezen kívül:

Bezárják a látványcsapatsportok támogatásánál hagyott kiskaput.

A cégautóadóból a lízingeseknek is lehetővé teszik a gépjárműadó leírását.

Engedélyezik, hogy a kocsmákban akár egy fajtából öt bontott palack bor is legyen, az eddigi egy helyett.

Csökkentik az üzletbezárások időtartamát (az első alkalomkor nem 30, hanem csak 12 napi lesz a szankció), és ez ügyben a hatóságnak mérlegelési jogköre is lesz.

Eltörlik a főállású anyák minimális járulékfizetési kötelezettségét.

Lehetővé teszik, hogy a kiva hatálya alá az év bármelyik részében bejelentkezzen a vállalkozó, és kedvezőbbé tesznek számos kisvállalati adóra vonatkozó szabályt is. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.