Újabb adócsomag a parlament előtt - de emiatt nem lesz tiltakozás

Néhány napja még azt ígérték, hogy már nem nyúlnak az adórendszerhez, erre szinte az összes adótörvényt módosítaná egy most beterjesztett törvényjavaslat. De emiatt most nem lesz felzúdulás, mert jobbára befektetésösztönző könnyítésekről van szó.

Oszkó Péter pénzügyminiszter néhány napja azt ígérte, hogy idén már nem nyúlnak hozzá az adórendszerhez, s csak apróbb módosításokat fognak a T. Ház elé terjeszteni, az új vállalkozási forma, az egyéni cég jövő évi bevezetésével összefüggésben. A törvényjavaslat el is készült, de meglepetésre abban – a fogyasztási adókat leszámítva – lényegében az összes adótörvényt módosítják. Egy pillanatra azon is fenn lehet akadni, hogy egy még el sem fogadott törvényhez kapcsolódik a törvényjavaslat: az egyéni cégekről készült előterjesztést még nem is tárgyalta a parlament, miközben a tárca benyújtotta a kapcsolódó jogszabályok módosításait...

Nem jelentéktelen változásokról van szó, melyek leginkább a befektetés ösztönzést szolgálják. Az eddig csak a tőzsdei ügyletekhez kapcsolódó kedvezmények kiterjednének a tőzsdén kívüli, ellenőrzött tőkepiaci ügyletekre is. Utóbbiaknál is el lehetne számolni egymással szemben a veszteségeket és nyereségeket adott adóéven belül (és nem csak értékpapír, hanem deviza vagy áru is lehet az ügylet alapja), valamint a 25 százalékos forrásadó helyett 20 százalék adót kellene fizetni az adóhivatalnak.

Ennél is alacsonyabb, 10 százalékos adómérték sújtaná a tervek szerint a tartós befektetéseken elért nyereséget. Ennek feltétele, hogy a pénzt legalább három évre kösse le a tulajdonosa, s az induló összeg ne legyen kevesebb 25 ezer forintnál. Teljes adómentességet élvez a befektető, ha legalább öt évre szól a lekötés, és erről rendelkezik a befektetési szolgáltatóval kötött szerződéssel. Amennyiben a hároméves futamidő lejárta előtt bontja fel a befektetési szerződést, 25 százalék adót kell leróni.

A fejlesztési adókedvezmények feltételein is könnyítene a tárca. A 3, illetve 1 milliárd forint beruházáshoz (kis- és középvállalkozásoknál 500 millió az evárás) kapcsolódó kedvezménnyel akkor élhetnek a cégek, ha vállalnak bizonyos kötelezettségeket a létszámra vagy a bérköltségre. A vállalások teljesítését ma még a beruházás megkezdése előtti adóévhez viszonyítják, ám a válság miatt a cégektől nem várható el, hogy maradéktalanul eleget tegyenek azoknak. Ezért a társaságok választhatják, hogy a beruházás megkezdését megelőző három adóév átlagát veszik alapul, ha a beruházást 2008 október 1. előtt kezdte meg, és 2009-ben vagy 2010-ben helyezi üzembe azt.

A válság különösen az idei és jövő évi gazdálkodást teszi próbára, ezért egy másik javaslat arról szól, hogy ha a cég ezekben az években nem teljesíti a létszám vagy a bérköltség növelésére tett ígéretét, nem veszíti el jogosultságát az adókedvezményre. Annyi a feltétel, hogy ne vegyen igénybe erre az időszakra adókedvezményt, és ne csökkentse a dolgozók számát illetve a bérköltséget a beruházás megkezdésének évéhez mérten. A tíz évre adott kedvezmények teljesítésébe ez a két év nem számít bele.

A kormány felkészül arra a helyzetre, hogy jövőre nagy számban élnek majd a vállalkozások a veszteségelhatárolás lehetőségével. Ez jelenleg még engedélyköteles, ám az APEH-nél várható roham elkerülése érdekében megszűnne ez a kötelezettség. Veszteségelhatárolásra akkor lesz lehetőség, ha a negatív adóalap a rendeltetésszerű joggyakorlás elvének betartásával keletkezik – magyarul ha a tényleges vállalkozási tevékenységből fakad.

Betömködnék a joghézagokat

Több pontosítást, a joghézagok kitömését szolgáló javaslatot is tartalmaz az előterjesztés. Az ingatlanvagyonnak rendelkező társaságoknak is illetéket kell fizetniük egy már elfogadott törvény alapján, ám a szabályozás kijátszható volt, ha a céget nem közvetlenül tulajdonolta az adózó. A javaslat rögzíti, hogy ingatlanvagyonnal rendelkező társaságnak kell tekinteni az ingatlanok tulajdonjogával közvetve – vagyis egy vagy több társaság közbeiktatásával – bíró társaságot is.

Azt is tisztázza a csomag, hogy amennyiben az egyéni vállalkozó szünetelteti tevékenységét és nem fizet járulékot (erre egy másik, még nem tárgyalt törvényjavaslat adna lehetőséget), akkor arra az időre nem szerez a nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt.

Végül újabb kísérletet tesznek a Nyugdíjbiztosítási Egyéni Nyilvántartó (NYENYI) lap kiiktatására. Ha erre áldásukat adják a képviselők, akkor nyugdíjfolyósító az adóhatóságtól kapja majd meg a nyugdíjjárulék bevallási adatokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.