Újabb megtévesztő levél a vállalkozásoknak

Újabb megtévesztő levéllel, és abban foglalt „közzétételi díj fizetési kötelezettséggel" hozzák a frászt a honi kisvállalkozói körre.

A Magyar Kereskedelmi Nyilvántartási Intézet (MKNYI) nevében ugyanis éppen az említett fizetési kötelezettségre hivatkozva küldtek levelet – vélhetően – megannyi vállalkozásnak a napokban. Ebből immár lapunk munkatársa is kapott.

A hivatalosnak tűnő papíron arra hívják fel címzettként megnevezett vállalkozás figyelmét, hogy április 18-ig fizessen be az MKNYI K&H Banknál fizetett számlájára 24000 forintot.

Mindezt annak érdekében, hogy a MKNYI nyilvános jegyzékébe bekerüljön a fizető cég. Ez az egyetlen „szolgáltatás", amit kínálnak, ám hogy esetleg mit adnak még az nem deríthető ki, akkor sem ha szeretnénk.

A magát MKNYI-re keresztelő társaság címéről és egyéb elérhetőségéről semmit sem lehet megtudni a levélből. Már önmagában ez is gyanús kell legyen. (Minden esetre az intézet a számlaszámát azért persze megadja.) Ám ha valaki a megtévesztő papíron az állami szervezet benyomását keltő címerre pillant akkor még egyértelműbb válik az átverés szándéka: a bal felső sarokba helyezett, a magyar címerre hajazó szélkakasos logó inkább egy „meseország" címere lehet csak.

A levét hivatalosságát tovább erősíteni próbáló hátoldalról kiderül, hogy a Magyar Kereskedelmi Nyilvántartási Intézet mögött egy ugyanilyen nevű Kft. áll.

Az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint az MKNYI Kft.-t csupán 2013 novemberében hozták létre, mindössze 500 ezer forintos jegyzett tőkével. A vállalkozás székhelye Budapesten az Attila út 33 szám B épület II. emelet 3 szám alatt van. Az ügyvezető igazgatója Lupse Péter. A Magyar Telekom tudakozója szerint az Attila úton ilyen előfizetőnek nincs telefonszáma.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.