Új üzemet avatott a Flextronics Sárváron

Számítógépeket, szervereket és workstation termékeket állít elő a Lenovo részére a Flextronics kedden felavatott üzeme Sárváron, a fejlesztéssel több mint ötszáz munkahely létesült a Rába-parti kisvárosban.

    Sean Burke, a Flextronics Computing elnöke a megnyitón azt hangoztatta: nagy várakozással tekintenek a Lenovoval való stratégiai együttműködés kibővítésére, amely szavai szerint hozzájárul mindkét vállalat piaci versenyképességének növeléséhez.

    A Flextronics eddig döntően mechanikai és rendszer megoldásokat szállított a Lenovo kínai, valamint gyártási tevékenységeket végzett a Lenovo brazil leányvállalata számára.

     A sárvári üzemben folyó évi több százmillió dollár értékű termeléssel a számítástechnikai termékek, elsősorban a PC-k európai piacán szeretnének vezető szerepet betölteni.

Hetényi Márk, a Flextronics regionális pénzügyi igazgatója az avatóünnepséget követően azt mondta: a sárvári üzem több mint ötszáz dolgozónak ad majd munkát. A szükséges munkaerőt azonban egyelőre cégen belüli átcsoportosítással biztosítják.

    A beruházás értékéről és a tervezett árbevételről a pénzügyi igazgató üzleti titokra hivatkozva nem kívánt adatokkal szolgálni, csupán annyit mondott, hogy a termelés értékét tekintve "éves szinten több százmillió dollárról beszélhetünk".

   A termelés mennyiségéről, a bérmunka jellegéről, például arról, hogy csak összeszerelést végeznek-e majd az üzemben, vagy alkatrészgyártás is folyik, szintén nem kívántak a szerződő felek részleteket közölni az avatást követő sajtótájékoztatón.

Gerry Smith, a Lenovo alelnöke köszöntőjében elmondta: cégük a világ 60 országában van jelen és 160 országban rendelkezik partnerekkel, PC-k tekintetében pedig 30 százalékos részesedéssel rendelkeznek a kínai piacon.
    "Nem látom be, hogy miért ne tudnánk egy olyan céget létrehozni, amely világelső a számítógépek gyártásában" - jelentette ki.

   Láng János, a Flextronics Computing magyarországi igazgatója azt hangsúlyozta: a Flextronics sárvári ipari parkjában a műanyagipari és az autóipari termékek gyártása mellett egy teljesen új üzletágban indult meg a gyártás.     Szoros együttműködésben dolgoznak a Flextronics zalaegerszegi gyárával és a zalaegerszegi Flextronics Global Service tevékenységével - mondta.

    Hetényi Márk, partnerükről a Lenovoról szólva elmondta: a multinacionális cég, amely főleg laptopjairól ismert, jelenleg a negyedik helyet foglalja el a világpiacon.  Hetényi Márk arról is szólt, az új számítástechnikai üzletág beindításával hosszú távon jelentős szaktudással rendelkező munkaerőre lesz szükségük, ezért már felvették a kapcsolatot a régió szakképző intézményeivel.    Olyan operátorokat keresünk, akik nemcsak az összeszereléshez értenek, hanem jártasak a számítógépek tesztelésében, végső ellenőrzésében is - fűzte hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.