Új taxidrosztrendelet Budapesten

Új taxidrosztrendelet lép életbe Budapesten január 1-jével, miután a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén a képviselők 20 igen szavazattal, 11 tartózkodás mellett elfogadták György István főpolgármester-helyettes erre vonatkozó előterjesztését.

Az előterjesztő visszavonta azon javaslatát, hogy a 30 ezer forintra emelt taxidroszt-használati díjat már év közben bevezessék, így az emelt díjat a rendelet hatályba lépésétől, 2012. január 1-jétől kell megfizetni. A vitában a szocialista Szaniszló Sándor a taxis szervezetekkel folytatott tárgyalások állásáról érdeklődött. Tarlós István főpolgármester azt válaszolta, hogy az egyeztetések még nem zárultak le.

Kifejtette: nyilvánvaló, hogy a tarifarendszert meg kell változtatni, és a szolgáltatás minőségével kapcsolatban is eltérőek a tapasztalatok. Az egységes arculat szempontjából a megfogalmazása szerint tehetetlenségi ponton vannak, és nem tudnak erről elmozdulni. A vitát követő szavazáson az MSZP és a Jobbik képviselői tartózkodtak.

A javaslatban György István azt írta: a taxiállomások üzemeltetése a Budapesti Közlekedési Központhoz (BKK) kerül át, az átadás-átvétel során vetődött fel a jelenlegi szabályok felülvizsgálata. Mivel több ponton kellett volna módosítani a rendelkezést, s ez áttekinthetetlenné tette volna a szabályozást, egy teljesen újat készítettek el. Ennek során figyelembe vették az adminisztrációs terhek csökkentését, így a taxitársaságok számára a hozzájárulás könnyebben adható ki.

A jelenleg érvényes szabályozás nem rögzíti az állomások használatáért fizetendő díj mértékét, csak annak számítási módját, így az új rendelet tervezetében erre is javaslatot tettek. Tekintettel arra, hogy a díj öt éve nem változott és a jelenlegi működésre fedezetet már nem nyújt, György István azt kezdeményezte, hogy évi 30 ezer forint legyen a taxiállomás-használati díj. Az eredeti javaslat szerint július 1-jével emelték volna a fizetendő tarifát, de ezt az előterjesztő visszavonta, így a tarifa szabályozása a rendelettel egy időben, 2012. január 1-jén lép hatályba.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója szerint rendeletalkotási jogot kellene kapniuk az önkormányzatoknak arra, hogy a taxis közlekedést szabályozzák. Vitézy Dávid szerdán, újságírók előtt hozzátette: ezzel a taxis szervezetek is egyetértettek a tárgyalásokon, a személyszállítási törvényhez kapcsolódó javaslatot pedig már el is juttatták a kormányhoz.

A BKK vezetője szerint a taxis közlekedést nem lehet törvényi szinten szabályozni, "mert egy néhány 10 ezres városban egész más szabályok kellenek, mint Budapesten, ahol hatezer taxi működik". Mint mondta, egy kisebb városban vélhetően nem merül fel például, hogy túl sok a taxi, a fővárosban viszont ez már láthatóan problémát jelent.

Vitézy Dávid kitért arra, hogy a drosztdíjemelés már kevésbé tartozik azon problémák közé, amelyekben meg lehet állapodni, ugyanakkor a BKK ennek fejében több szolgáltatást tud adni. Példaként említette az új  belvárosi drosztok létesítését. A vezérigazgató jelezte: a taxis szervezetek kifogásolják, hogy az utóbbi időben csak külső területeken nyíltak új drosztok, ezért a BKK ígéretet tett arra, hogy velük együttműködve megkezdi a felülvizsgálatot.

Vitézy Dávid tájékoztatása szerint azonos színvonalra kell hozni a szolgáltatást is, de jelenleg nagy különbségek vannak, egyebek mellett a járművek vonatkozásában. Mint mondta, elindulnak ezen az úton és vizsgálni fogják az egységesítést, aminek vannak előnyei és hátrányai is.

Kifejtette: első lépésként szigorúbb ellenőrzést kell bevezetni, több év türelmi idővel műszaki előíráshoz kell kötni a taxizást, meg kell határozni a többi között az autók környezetvédelmi besorolását, méretét, korát. Ez segíti a taxisok számának csökkentését, s ha a piac elkezd konszolidálódni, az után lehet az egységes tarifáról beszélni – tette hozzá.

A fejleményekkel kapcsolatban kerestük a minrtegy másfél hete a taxis demonstrációt egyik szervezőjeként fellépő, és a Fővárosi Önkormányzattal a tárgyalásokat kezdeményező Taxi Fuvarszervező Társaságok Szövetségét is. Dani Zoltán, a szervezet elnöke lapunknak elmondta a önkormányzattal elkezdődött tárgyalások eddig nem sok eredményt hoztak. A megbeszélésekbe a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) is bekapcsolódott. Annyi "előrelépés" van, hogy a reptér az ottani droszthelyzet rendezéséről szóló tárgyalásokat illetően a BKIK-val szeretne asztalhoz ülni.

Hozzátette: a droszthelyzet valóban nem megfelelő, mert ott vannak kijelölve nagy számban, ahol nem kellenek, míg ott, ahol szükség lenne rájuk ott nincsenek kellő mennyiségben - jelesül a belvásosban. Így a belvárosi helyzet javítására vonatkozó törekvéseket üdvözölte.

Az autók hasonló minőségre hozásával is egyet értett, az azonban, hogy e mögött esetleg majd egy márka "megjelölése" húzódjon meg a későbbiekben azt nagyon rossz elképzelésnek tartaná. Ha így alakulna az a korrupcióra adnak komoly lehetőséget. 

Hozzátette: az autók életkorának meghatározása, a létszám rendezése a tarifa magújítása és az ellenőrzés kérdése változatlanul a legfontosabb szempont a területen. Ezeket egyszerre lenne kellene kezelni, ha ez nem így lesz, akkor félő, hogy szabályoztak is valamit meg nem is.  

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.