Új rekordot ért el a görög munkanélküliség

Az októberi 27,7 százalékról 28 százalékra nőtt, és ezzel rekordot döntött a görög munkanélküliség tavaly novemberben. A válság előtti növekedéssel majdnem 30 évig tartana, amíg mind a 1,38 millió állástalant felszívná a munkaerőpiac.

Immár 28 százalékos, rekordszintet ért el a munkanélküliség mértéke Görögországban - derül ki a görög kormány novemberi adataiból. A 25 év alattiak 61,4 százalékának nincs munkája - írja a BBC.

Ugyan a görög kormány azt mondja: az ország fordulóponthoz érkezett és a hat éves hanyatlás hamarosan véget ér, a számok nem igazolják a várakozást. Amikor a kormány 2010 májusa előtt megkapta első, akkor 150 milliárd dolláros segélycsomagját, a munkanélküliségi ráta 12 százalék alatt volt. Az Eurostat adatai szerint 2013 decemberében az eurozóna 28 országában volt átlag ekkora munkanélküliség.

Vannak olyan gazdasági adatok is, amelyekből kiolvashatók a fellendülés jelei, az elemzők azonban egyelőre a munkanélküliség további növekedésére számítanak 2014 első negyedévében. Várakozásukat arra alapozzák, hogy a görög cégek előreláthatólag folytatják az átszervezéseket és így újabb munkahelyek szűnhetnek meg.

A munkanélküliség alakulásának az sem kedvezett, hogy az ország egyik fő jövedelem forrását, a turizmust az utóbbi hónapokban nem támogatták - mondta az athéni nemzeti bank egyik közgazdásza.

A válság előtt évente 50 ezer új munkahely jött létre Görögországban. Ha ez a növekedés ismét beindulna, majdnem 28 évbe telne, míg a teljesen megszűnne a munkanélküliség.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.