Új ötletet adott a Vodafone a telefonadó beszedésére

A Vodafone Magyarország szerint egyszerűbb lenne előfizetéses alapon beszedni a júliustól bevezetendő távközlési adót, mint perc alapon, a szociális szempontokat pedig így is érvényesíteni lehetne.

Beck György, a társaság elnöke az MTI-nek csütörtökön elmondta, tudomásul veszik, hogy a válságnak nincs vége, s a távközlési különadó kivezetése után is szüksége van a költségvetésnek bevételekre.  A mobilszolgáltatók éppen ezért belátva azt, hogy az államnak pénzre van szüksége, azt javasolják, hogy a távközlési adó előfizető-alapú legyen. A szociális elem ebbe is beépíthető, hiszen itt is lehet húzni egy határt, amely alatt nem vetnék ki az adót a kevésbé tehetősekre.

Kifejtette, a mobil- és vezetékes szolgáltatásokra 15-16 millióan fizetnek elő, ezért az egy ügyfélre eső adó csak néhány száz forint lesz akkor is, ha jövőre 52 milliárd forint bevételt vár innen az állam.

A Matolcsy György gazdasági miniszter által szerdán ismertetett percalapú adókivetéssel kapcsolatban elmondta, ha ez valósul meg, akkor azt a pénzt, amit a hálózat fejlesztésére költenének a távközlési szolgáltatók, a számlázási rendszer átalakítására kell fordítaniuk. Hozzátette, a számlázási rendszer átalakítása nagyon bonyolult lesz, mert egy-egy szolgáltatónak több ezer díjcsomagja van. Beck György úgy vélte, ha az állam az ügyfélalapú megoldást választaná, akkor a bevétel is garantált lenne, mert a szolgáltatók sokkal egyszerűbben beszedhetnék.

A kormány szándékai szerint a távközlési adót július 1-jétől vezetik be, ténylegesen augusztustól szedik be, az első 10 perc adómentes lesz, efölött minden perc 2 forinttal adózik. A magánszemélyek esetében az adó maximum 700 forint lesz havonta, a cégek pedig legfeljebb 2.500 forintot fizetnek. Az adót – amely az idén várhatóan 30 milliárd forint bevételt jelent a költségvetésnek, jövőre pedig 52 milliárd forintot – a távközlési cégeknek kell megfizetniük.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.