Új kézbe kerül egy csodálatos 'hang'

A hangszergyártás egyik klasszikusa, a Steinway Musical Instruments (SMI) gazdát cserél: a Kohlberg & Co. magántőke-társaság által felmutatott 438 millió dolláros csekknek ugyanis a tulajdonosok nem tudtak ellenállni.

A hangszergyártás egyik klasszikusa, a Steinway Musical Instruments (SMI) gazdát cserél: a Kohlberg & Co. magántőke-társaság által felmutatott 438 millió dolláros csekknek ugyanis a tulajdonosok nem tudtak ellenállni. Így ha a következő másfél hónap alatt valaki nem licitálja túl a felajánlott összeget, akkor a Kohlbergé lesz az 1853-ban Heinrich Engelhard Steinweg német emigráns alapította New York-i vállalat, amelynél ma is kézművesek készítik a legendás Steinway & Sons’ versenyzongorákat.

A Kohlberg az SMI részvényeiért darabonként 35 dollárt ajánlott, ez gyakorlatilag a mai árfolyamnak felel meg. Az újévet még 21 dolláron nyitotta a kurzus, amely a felvásárlási hírek nyomán gyors emelkedésbe kezdett. A Steinway egyébként már tavaly jelezte, hogy várja a tőkeerős befektetők jelentkezését, mivel a dinamikusan fejlődő kínai, orosz és brazil piacokat önerőből már nem tudja ellátni.

A versenytársak erősödése is indokolta a partnerkeresést, főként a méretre sokkal nagyobb Yamaha új üzletstratégiája, amely az olcsóbb zongorák értékesítésére épül, viszont az osztrák Bösendorfer megszerzésével a legmagasabb minőségi igényeket is ki tudja elégíteni.

A Bloomberg adatai szerint a Yamaha a márciussal zárult üzleti évében 3,7 milliárd dolláros bevétel mellett negyvenmillió dolláros nyereséget ért el. Emellett eltörpül a Steinway 354 milliós forgalma, igaz, a 13,5 milliós profit szebben mutat. A nyereség hetven százalékát a zongoragyártók szállították. A Yamaha és a Steinway harcába a velencei Fazioli Pianoforti is beleszól.

A felvásárlást főként a manufaktúra jelleg miatti korlátozott gyártókapacitás magyarázza, ugyanis a cég képtelen megbirkózni a 2008-as válság lecsillapodása után újra fortébe csapó kereslettel. A Steinway zongorákat New York Astoria negyedében, illetve a Hamburgban lévő manufaktúrában gyártják, de várólistájuk az utánpótlás, a szakképzett dolgozók hiánya miatt egyre hosszabbra nyúlik.

Egyedül a vágást végzik számítógép-vezérelt készülékekkel, minden más a hangszerkészítők kézi munkáját és szakértelmét dicséri. A minőségből nem hajlandóak engedni, ezt pedig a zongorák 57 és 142 ezer dollár közötti árfekvése híven tükrözi is. Egy Steinway elkészítése egyéves munkafolyamat eredménye.

A cég Boston és Essex márkaneveken 4,9 és 19,1 ezer dollár közötti áron kínált zongoráival a szerényebb jövedelműeket célozza meg, ezeket a kínai partnereivel gyártatja le. Az ázsiai kapcsolat erősségét jelzi, hogy a Steinway leszerződtette a világhírű kínai zongoraművészt, Lang Langot. Az SMI ohiói és indianai üzemében készítik a fúvós hangszereket, közte a Selmer szaxofonokokat, Bach trombitákat, illetve a Ludwig dobfelszereléseket.

Michael Sweeney elnök – aki átmenetileg a vezérigazgatói teendőket is ellátja – azt állítja, hogy a tulajdonosváltás nem jelent stratégiai váltást, és 160 éves hagyományaikhoz hűek maradnak. A gyártáskapacitást viszont növelni szeretnék, s ehhez a szükséges számú mester képzését megkezdik.

A kézi megmunkálás marad, de új tulaj áll majd a háttérben
A man walks past a Steinway piano prior to a concert featuring Peruvian born tenor Juan Diego Florez at Carnegie Hall in New York March 10, 2007. REUTERS/Lucas Jackson (UNITED STATES)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.