galéria megtekintése

Új kézben a Budapest Taxi

Tulajdonost váltott az egyik legnagyobb fővárosi taxis fuvarszervező társaság, a Budapest Taxi – tudta meg a Népszabadság.

Új tulajdonoshoz került az egyik legnagyobb fővárosi taxis fuvarszervező társaság, a Budapest Taxi (BT) erősítette meg a Népszabadság információját több, egymástól független forrás is. A vevő pedig egyáltalán nem ismeretlen a budapesti taxis piacon. Ahogy egyik megszólalónk fogalmazott: „A BT mögött álló új befektetői csoport egyik tagja a reptéri Zóna Taxiról ismertté vált Veres István."

Több mint 600 autóból álló flotta születik. Üzleti pályázati kiírásokon is indulnának
Több mint 600 autóból álló flotta születik. Üzleti pályázati kiírásokon is indulnának
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Az Opten cégnyilvántartási rendszere szerint a Budapest Taxi Kft.-ben több változás is történt az elmúlt időszakban. Feltűnt például a végső tulajdonosokhoz vezető lánc legvégén egy Kraft Invest Kft., amit Kis Tamás magánszemély birtokol. A lépcsőfokokat jelentő vállalkozások többségében viszont immár cégvezetőként lelhető fel Török Eszter, aki a szakmai körökben elterjedt információk és a Facebook igencsak árulkodó bejegyzései szerint is Veres István barátnője. A cégbejegyzések szerint ráadásul Török Eszter július eleje óta a Budapest Taxi Kft. egyik ügyvezetői székét is elfoglalta.

 

Úgy tudjuk, a Budapest Taxi korábbi tulajdonosa, Horváth Csaba, bár teljes mértékben kiszállt a fuvarszervező vállalkozásból, a menedzsmentben elfoglalt pozícióit megtartja, azaz a BT másik ügyvezetőjeként tevékenykedik tovább. Ezzel, valamint az adásvétellel kapcsolatban kerestük Horváth Csabát, ám ő egyik kérdésünkre sem kívánt válaszolni.

Kerestük Veres Istvánt is, aki szerint a Gamax-Pannon Work csoport a tulajdonos. Az üzletember szerint a csoport vezetője Homonnay Géza, aki a Green Taxit birtokló Externet Nyrt.-ben is érdekelt. A piacon ezt az újonnan formálódó taxis céget is Veres István érdekeltségi körébe sorolják. Ezt az információt érdemben sosem cáfolták. Lapunk úgy értesült, hogy a Green Taxi és az új szerzemény egy irányítás alá kerül.

Ezzel egy közel 650 autóból álló flotta jön létre. Ezt tudomásunk szerint azért lépik meg a tulajdonosok, mert így – számításaik szerint – sikeresebben és hatékonyabban tudnak majd üzleti pályázati kiírásokon indulni. Forrásaink szerint az új csoport tulajdonosai és vezetői arra számítanak, hogy a közel 60, kizárólag elektromos autóból álló Green Taxi flottája így jobban érvényesülhet a piacon, és nyomós érv lehet a tendereken. A két cég neve, a két márka egyébként megmarad, azaz névegyesítés egyelőre nem lesz.
Horváth Csaba információink szerint a cég egyik ügyvezetőként dolgozik tovább.

A Zóna-sztori

Veres István nem ismeretlen a taxis piacon. Tíz évvel ezelőtt az ő cége nyerte a budapesti repülőtér kizárólagosságot biztosító tenderét, aztán a Zóna Taxit 2010-ben – máig vitatott körülmények között, – szerződésszegésre hivatkozva tette ki a Budapest Airport. Az ügyben máig büntetőeljárás zajlik, melyben maga Veres István is érintett. Ebben a Budapest Airport jogi igazgatóságának két munkatársát azzal vádolják, hogy ellenszolgáltatásért segítették hozzá a Zóna Taxit a tender megnyeréséhez, majd segítséget nyújtottak abban is, hogy a cég mentesülhessen a szerződésben vállalt szolgáltatási díj jelentős részének megfizetése alól. Ezt a verziót Veres vitatja, szerinte éppen a repülőtér magatartása okozott kárt nekik. A Zónát – amelyre egyébként a sofőrök viselt dolgai miatt sok utaspanasz volt – a Főtaxi váltotta a reptéren.

Veres István korábban a vendéglátásból is ismert volt. Leghíresebb ügye a Citadellán lévő vendéglátóegységéhez kötődik, amelynek üzemeltetőjeként a nyilvánosság előtt is mutatkozott. A nevéhez köthető cég akkor került összeütközésbe a hatóságokkal, amikor kávézó teraszt és illemhelyet épített a Citadella lődombján. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal örökségvédelmi szempontok alapján elrendelte a létesítmény bontását – buldózerrel. Veres Istvánnak később a Kádár-villa kapcsán is voltak vitái a hatóságokkal. (V. G. G.)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.