Ügyfelet igen, tartozást nem vesz át a Főgáz

Tartozástól függetlenül mindenkit átvesz az állami gázszolgáltatást végző Főgáz – tudtuk meg a cég szakmai irányítását végző állami Első Nemzeti Közműszolgáltatónál (ENKSZ).

A Főgáz nem vesz át követelést, a fogyasztó tartozás nélkül kerül át. Az esetleges elmaradás viszont továbbra is fennáll a korábbi szolgáltató felé, amely azt behajtathatja. A már kikapcsolt fogyasztók mérőjét a Főgáz csak akkor indítja újra, ha az ügyfél kiegyenlíti a számlát az előző társaság felé.

A Főgáz számára 600 ezer, többnyire lakossági fogyasztót átadó, német hátterű E.ON-nál mindezt megerősítve közölték: a szokásos ügymenet szerint két felszólítás után a 63. naptól a fogyasztási hely kikapcsolható. Azt nem vázolták, mivel fenyegetik majd azokat, akikkel szemben az átadás várható, január 1-jei időpontjában kikapcsolási időn belüli követelésük lesz.

A körülbelül 700 ezer ügyfelet átadó GDF Suez megkeresésünkre nem reagált, a Tigáz pedig amellett, hogy az elmúlt években foganatosított hatékonyabb behajtási módszereit hangoztatta, azt közölte: hivatalosan még nem eldöntött, hogy az 1,3 millió lakossági körbe sorolt ügyfelük a Főgázhoz kerül (igaz, más jelentkező nincs).

Mindezt megelőzően a Magyar Telekom által az elmúlt négy évben összegyűjtött 70 ezer lakossági gázfogyasztó augusztustól biztosan átkerül a Főgázhoz. A távközlési cég által biztosított árkedvezményeket e kör így elveszti.

A korábbiaknál világosabb ENKSZ-tájékoztatás ellenére a többi szolgáltatótól önként átjelentkezők számával kapcsolatos kép továbbra is zavaros. Májusi hírünkre, miszerint az akkor egy hónapos nemzeti közműhöz addig mindössze alig több mint százan kérték át magukat önként, az ENKSZ kiadott indulatos közleménye több tízezer folyamatban lévő átlépésről értekezett, hozzátéve, hogy több ezren választották őket.

További másfél hónap elteltével azonban se ennek, se további önkéntes tömegeknek nincs nyoma. A Tigáznál mintegy ötvenről közel hatszázra, az E.ON-nál hatvanról 200 közelébe, a GDF Sueznél kevesebb mint tízről értesülésünk szerint néhány százra nőtt a váltást hivatalosan kérők száma. A mintegy hárommilliós fogyasztói körből tehát eddig körülbelül ezren kívántak gyorsítva az államhoz kerülni. (Ez tarifaváltozást nem hoz.)

A kérdést az ENKSZ az immár kötelezővé lett váltásra tekintettel már irrelevánsnak nevezte. Horváth Péter ENKSZ-vezér a minap a Világgazdaságban „sok" önkéntes átjelentkezőről számolt be.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.