Nagyot ugranak az üzemanyagárak

Szerdától 4 forinttal drágul a benzin és hattal a gázolaj. A nyersolaj, a benzin és a dollár tekintetében a lépés eltér a nemzetközi áralakulástól.

Szerdától négy forinttal nő a benzin és hattal a gázolaj ára – tudtuk meg. Ennek megfelelően számításunk szerint a benzinért átlag 333, a gázolajért pedig körülbelül 318 forintot kérhetnek literenként a kutaknál.

A Mol emelése ezúttal több szempontból is meglepő. A GKI Energiakutató az elmúlt hét nemzetközi tőzsdei folyamatai alapján nem várt benzinár-emelkedést, mivel a benzin ára alig nőtt a nálunk irányadó mediterrán tőzsdén. Igaz, megjegyezték, sok függ a vasárnapi dohai olajkonferenciától: a nagy olajhatalmak kitermelési szintjének befagyasztása az ár emelkedését vetítette volna előre. De a résztvevők nem bírtak egymással. Ennek nyomán a nyersolajár tegnap rövid idő alatt mintegy öt százalékot zuhant. Bár azóta némi erősödés mutatkozik, a múlt heti árcsúcshoz képest összességében véve a nyersolaj most mintegy 5 százalékkal kevesebbet ér. Emellett a forint is erősödik a dollárral szemben, ami szintén árcsökkentő hatású lenne. A GKI által jósoltnak ezúttal egyedül a gázolajár-emelés felel meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.