galéria megtekintése

Uber-autót hívnak a NAV-ellenőrök

Az írás a Népszabadság
2015. 03. 16. számában
jelent meg.

Munkatársunktól
Népszabadság

„Az úgynevezett utazásmegosztó szolgáltatás ellenőrzése is napirendre került” – válaszolta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az Uberrel kapcsolatban feltett kérdéseinkre. Az adóhatóságnál elmondták, hogy figyelemmel kísérik a piac változásait és ennek részeként az újdonságnak számító közösségi taxizást is.

Mindez nem jelenti azt, hogy innentől kezdve folyamatosan a NAV ellenőreitől kellene rettegniük az Uber-alkalmazással utasokat szállító autósoknak, bár az is igaz, hogy a revizoroknak nincs nehéz dolguk. Elég, ha letöltik az okostelefonos alkalmazást, és máris rendelhetik az ellenőrizni kívánt sofőrt.

Mindent látnak
Mindent látnak
Mirkó István

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársainak „látogatására” is számíthatnak az uberesek. A Magyar Nemzet nemrég arról számolt be, hogy BKK-dolgozók utasként „tesztelték” az Uber szolgáltatását. Komáromi Endre, a főváros közúti szolgáltatások divízióvezetője a lapnak azt mondta, hogy a BKK nem hatóság, ezért munkatársai mást nem tehetnek, mint hogy feljegyzéseiket, véleményüket elküldik a NAV-nak és a fogyasztóvédelemnek. Hogy ezek az ügyek hogyan folytatódnak, arról nincsenek információik.

 

Máshogy fizettetnek Budapesten, mint Londonban

Meglepetés érheti azt az Uber-felhasználót, aki úgy véli, az okostelefonos taxis alkalmazás hasonló elven számítja a fuvardíjat, mint az egységesen sárga taxik. A privát sofőröknél az idő és a távolság tarifája ugyanis összeadódik. Így annak néztünk utána, mennyi az annyi. Tovább a teljes cikkhez: >>>

Az adóhivatal lapunkkal azt közölte, hogy olyan nyilvántartást nem vezetnek, amelyből egyértelműen meghatározható lenne, mely vizsgálatok kapcsolódnak az Uber szolgáltatáshoz, az ilyen típusú ellenőrzésekről általánosságban tudnak beszélni.

Ezt vázolva az ismert gyakorlatukra mutatnak rá, vagyis hogy közérdekű bejelentések és az adóhivatal által összegyűjtött információk alapján ellenőrzik azokat, akikről feltételezhető, hogy bejelentés és adószám nélkül végeznek rendszeres gazdasági tevékenységet. A próbavásárlásokon – ezekben az esetekben is – mint bármely más utas, a revizorpáros is igénybe veszi a közösségi taxit.

Az uberező sofőrök helyzetét vázolva rámutatnak, hogy itthon természetes személy üzletszerű – rendszeresen, nyereség- és vagyonszerzés céljából, saját gazdasági kockázatvállalás mellett folytatott – gazdasági tevékenységet kizárólag egyéni vállalkozóként végezhet. Az adózás rendjéről szóló törvény pedig úgy rendelkezik, hogy adóköteles tevékenység csak adószám birtokában folytatható. Az úgynevezett közösségi taxizásnak „bizonyos esetekben” van adójogi következménye. A NAV megvizsgálja, hogy a fuvarozók gazdasági tevékenységet végeznek-e. Ha igen, akkor az adójogszabályokban előírt kötelezettségek terhelik őket, s ha ezeket elmulasztják, akkor büntethetők.

„Uberelnék” a taxirendeletet

Csúszik a taxirendelet elfogadása. A novemberi szakmai egyeztetésen elhangzott január, majd a területgazda Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által mondott február is eltelt, a taxirendeletre azonban még mindig várni kell. Tovább a teljes cikkre: >>>

A NAV kifejtette, hogy abban az esetben, ha az utasok csupán a benzin árához járulnak hozzá, és a sofőr nem ér el nyereséget, illetve nem is törekszik nyereségszerzésre, akkor bejelentési, illetve adófizetési kötelezettsége nincs. Ezt a rendszert a telekocsi-szolgáltatók használják, akik korábban jelezték is lapunknak, hogy esetükben kizárólag a benzinköltségek megosztásáról van szó, így valóban nincs adójogi következménye, ha terheik megosztása érdekében útitársat toboroznak maguknak. Az Uber-sofőröknél azonban nem erről van szó: ők kifejezetten azért vesznek fel utast, hogy nyereségre tegyenek szert.

Az adóhivatalnál közölték: ha bebizonyosodik, hogy valaki saját autójával bejelentés nélkül, bevételei eltitkolásával üzletszerű tevékenységet folytat, „a törvényben meghatározott szigorú szankciókra számíthat”. A mulasztási bírságon túl a NAV elrendelheti a sofőr bevallásainak utólagos vizsgálatát, és a megállapított eltitkolt bevételhez kapcsolódóan adóbírságot és késedelmi pótlékot szabhat ki.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.