galéria megtekintése

Ennél olcsóbb már nincs, mégsem veszik

9 komment


Ungár Tamás

Kevesen vásárolják az újraindított pécs-vasasi külfejtés szenét. Ha nem élénkül a tüzelő iránti kereslet, akkor a bánya gazdája be kell hogy temesse a gödröt, ami azt jelentené, hogy örökre a mélyben marad hárommillió tonna szén.

Nekem jó ez – morogja az 59 éves, ráncos arcú férfi, amikor a vasasi külfejtés szenéről faggatom. A férfi a bánya szomszédságában működő lerakathoz tolta bádogtalicskáját, hogy hazacígöljön rajta két zsák tüzelőt. Azt mondja, a 80 kiló szén a környéken gyűjtött hulladékfával keverve két hétig lesz elég.

Amúgy nem szívesen beszél, sűrű kérdéseim­re csak szavakkal válaszol, s abból kiderül, hogy élettársával Vasason lakik, egy szoba-konyhás volt bányászlakásban. Az asszony közmunkás, ő napszámot vállal, emellett van még 28 ezer forintos ellátása megromlott egészsége okán. Gyermekei már nagyok, unokái is vannak, de nem látogatják, ahogy az asszonyt sem az övéi.

Nyugdíjas férfi érkezik öreg Suzukival a közeli Hosszúhetényből, és öt zsák szenet rak a kocsijába. Azt mondja, ő és párja fával vegyesen egy hónap alatt tüzeli el ezt a két mázsát. Érdeklődött egy fuvarosnál, aki hatezer forintért hozott volna tíz mázsát. Ha ötször fordul kijön a fuvar 1500-ból.

 

A lerakat árusától megtudom, hogy csak a kevésből élő emberek vásárolják a vasasi szenet. Ennek a 3600 kalóriás szénnek az olcsósága a vonzó: zsákban 2800, ömlesztve 2200 forintért adják mázsáját. Ha kalória alapján összevetjük a vasasi szenet a városban kapható lengyel vagy az orosz szénnel, akkor mázsánként 1500-2000 forint a megtakarítás. A meddőben gazdag vasasi szénhez használati utasítás is jár, amit célszerű betartani. Fával vegyesen lehet vele tüzelni, apránként kell lapátolni, s jó ha földnedves, mert különben porossága miatt a nagyja áthullik a kályha rostáján.

A vasasi szén nem éppen csúcsminőség, de akadnak, akik csak ezt tudják megfizetni
A vasasi szén nem éppen csúcsminőség, de akadnak, akik csak ezt tudják megfizetni
Laufer László / Népszabadság

A bánya gazdája, a Pannon Hőerőmű Zrt. Tudni kell, hogy a pécsi erőmű kazánjait eredetileg mecseki szénnel fűtötték, ám idővel átálltak a biomassza-tüzelésre, a külfejtéseket bezárták. Tavaly azonban az erőmű irányítói úgy döntöttek, újra megnyitják a vasasi fejtést, mert ott 75 ezer tonna szén előkészítés nélkül, hárommillió tonna pedig a meddőkőzetek eltakarítása után kitermelhető.

A bánya működtetésére a cég 2019-ig meg is kapta az engedélyt, és 2015 elején egy kotróval és három teherautóval el is kezdődött szénkitermelés. Az erőmű évi 15 ezer tonna szén eladását tervezte, az eddigi vásárlások alapján azonban jó, ha ennek harmadára lesz majd vevő. Bár a jelenlegi ütemben folyó bányászkodás veszteséges tevékenység, ám az ebből adódó évi 10-20 milliós mínusz semmi a kötelező rekultiváció költségéhez képest.

Az erőmű szerint kár lenne megszüntetni a külfejtést, ha ugyanis a bányát betemetik, akkor örökre lent marad a szén. A cég továbbra is bízik abban, hogy nő a lakossági érdeklődés a szén iránt. Mellesleg az erőművet működtető gazdasági társaságok képesek kigazdálkodni a rekultiváció költségét, hiszen éves árbevételük meghaladja a 40 milliárd forintot, a cégcsoport nyeresége pedig 5-6 milliárd.

Hosszú távon az sem kizárt, hogy nem a feltöltés lesz a jövője a vasasi külfejtésnek. Ez az emberkéz alkotta, misztikus hegy-völgyes táj akár valamilyen szabadidő- vagy kalandparkként is élhetne tovább.

Energiaparkként folytatja a Karolina

A Pannon Hőerőmű másik felhagyott bányájának, a Karolina külfejtésnek 4,5 milliárdba kerülne a tájrendezése (ennek kétharmadát az állam vállalja). A Karolina ugyancsak egy 250 méter mély tölcsér, amelynek alját sötét színű tó uralja. Elképzelhető, hogy ez a volt bánya egy Európában egyedülálló, alapvetően a nap energiáját használó, komplex energiaparkként él majd tovább. Persze, csak akkor, ha a számítások igazolják a pécsi szabadalomra épülő ötlet gazdaságosságát.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.