galéria megtekintése

Túlszámlázással indult állami közmű

3 komment

Munkatársainktól


A napokban túlszámlázásra panaszkodó, felháborodott ügyfelek tömegei lepték el az E.ON-tól nemrég a Főgázhoz került közép- és dél-dunántúli települések ügyfélszolgálatait.

– Pusztuljak el, ha értem – morogta egy ötvenes férfi a Főgáz pécsi ügyfélszolgálati irodáján péntek délelőtt. – Mi a gázt csak főzésre használjuk, eddig havonta négyezer forintot fizettünk, most 24 ezret kérnek – tette hozzá. – Húszezer lenne a január a leolvasás alapján, erre kijött 136 ezer – háborgott egy pécsi jogász. Tucatnyi hasonló panaszt hallottunk tíz perc leforgása alatt. Tudósítónk nem látott olyan embert, akinek ügyét ne rendezték volna. Igaz, olyat sem, aki értette volna, hogy a Főgáz milyen sacc alapján rótta ki első számláját az E.ON-tól átvett ügyfelekre, és a panaszokat miért nem lehet telefonon vagy interneten intézni.

Az E.ON január 1-jével a háztartások ellátásán keletkező hatalmas veszteségekre hivatkozva adta át közel hétszázezer fogyasztóját az állami gázcégnek. Már akkor jelezték, hogy az átadás miatt a december 31-re becsült mérőállás alapján rendkívüli végszámlák készülnek. Ezt még az E.ON-nak kellett befizetni. A január elsejétől becsült fogyasztást pedig már a Főgáznak. A problémák a januári fogyasztást tartalmazó első állami számlák megérkeztekor, azaz februárban ütköztek ki. Egy Tolna megyei olvasónk például arra panaszkodott, hogy általánydíjasként eddigi 15 ezer forintos számlája hirtelen 35 ezer forintra ugrott, miközben fogyasztásában nem volt változás. Noha a Főgáz ügyfélszolgálatait ő sem tudta elérni, ez lapunknak sikerült.

 

A Főgáz indulatos közleményében minden felelősséget az E.ON-ra hárított. Mint írják, az E.ON-tól kapott adatokban jelentős hibát találtak. Ez volt a túlszámlázás oka. A szolgáltató soron kívül fogadja a reklamációkat. Az érintett számlák 2016. február 9-től február 23-ig terjedő keltezéssel készültek. A Főgáz azonnal kérte az E.ON-tól a december 31-i mérőállás és a 2016-ra várható éves fogyasztás leellenőrzését.

Sokan egyébként azért mentek be a pécsi irodára, mert nem kapták meg a csekkjüket, de ha már ott voltak, hallva a túlszámlázást, személyesen akarták bejelenteni a gázóra állását. A legtöbbjük akkor már azt tapasztalhatta, hogy a téves adatokat javították.

Az E.ON közleményben ismerte el, hogy téves adatokat adott. A hiba a diktálós ügyfelek körében merült fel. Esetükben a januári várható adatot nem az éves átlagból, hanem a decemberi fogyasztásból vezették le. Ha az adatok alapján eltérés mutatkozik, a különbözetet a következő havi számlában jóváírják. Csoportos beszedési megbízás esetén a bank visszajelzése után módosítják a számlát. A Főgáz és az E.ON folyamatosan kapcsolatban áll egymással. Az állami közmű egyszerűsített ügyintézéssel és meghosszabbított nyitva tartással várja az ügyfeleit. A pontosítás legegyszerűbb módja a tényleges mérőállás bediktálása, ami internetes felületükön, illetve automatikus telefonos ügyfélszolgálatukon a nap 24 órájában megtehető – írja a cég, bár az ügyfelek többsége a helyszínen arra panaszkodott, hogy csak személyes ügyintézéssel lehet orvosolni a problémát.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.