galéria megtekintése

Így vásárol céget az állam

Az írás a Népszabadság
2014. 03. 20. számában
jelent meg.

Munkatársainktól
Népszabadság

A bíróság adataiban nem látszik, hogy az állam átvette volna a Welt 2000 Kft.-t. A cégiratokból nem derül ki, mi történt az adásvétel másnapján elhunyt Komáromi András részesedésével, és hol van a forráskód.

Ismerősei, barátai és családja körében tegnap eltemették Komáromi Andrást, a Welt 2000 Kft. volt tulajdonosát, az uniós Egységes Monitoring Információs Rendszer (EMIR) szoftver egykori jogtulajdonosát. (A Welt 2000 Kft. fejlesztette ki a szoftvert, amely az uniós pályáztatást, pályázatokat és az azokra elnyert forrásokat, s azok kifizetését követte nyomon.) Róla jelent meg több helyütt, hogy egy nappal azt követően hunyt el, hogy eladta a cégét az államnak – egyébként feltűnően olcsón. Igaz: a cégbíróságnál egyelőre teljesen más üzleteknek van nyoma – ezek minősülhetnek az állami vásárlás előkészületének is, de jelenthetnek mást is. Tény, hogy az állam a cégbírósági papírokban még mindig nem jelent meg a cégben, pedig elvben, a bejelentések szerint három hete, tulajdonos.

Komáromi András temetése
Komáromi András temetése
Móricz Simon

A 47 éves Komáromi András tehát március 2-án hunyt el, egy nappal azután, hogy a céget a kormány – legalábbis bejelentése szerint – megvette. Az adásvételről szóló hírt közlő 444.hu szerint a szerződést Galambos László addigi tulajdonos és Lázár János miniszterelnökségi államtitkár írta alá. Másnap – Komáromi András halálának napján – Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára a vásárlás tényét megerősítette az MTI-nek, és azt mondta: március elsejétől már az állam a kft. tulajdonosa. Ennek azonban semmi nyoma a cégbírósági iratokban. Ez azért érdekes, mert Csepreghy egyszer (januárban) már bejelentette, hogy az állam megvásárolta a céget, de ezt akkor a tulajdonosok cáfolták.

 

Szerdán egyetlen ügylet adatait leltük fel az adatbázisban, ám az nem az állami vásárlásról szólt. A cégbírósági adatok szerint február 26-án Komáromi András 50 százalékos részesedést vásárolt magának a Welt 2000 Kft.-ben, míg a fennmaradó 50 százalék az addigi többségi tulajdonos, Galambos László tulajdonában maradt. (Az ügylettel megvált a cégben addig birtokolt 6,66-6,66 százalékos részesedésétől Szabó Lajos és Kövér Ferenc is. Galambos László értelemszerűen 26 százalékot szintén értékesített a maga hányadából Komáromi András számára.)

Komáromi András és Szabó Lajos volt a cég két alapító tulajdonosa, Komáromi 2006-ban szállt ki az akkor már jól menő cégből, majd – az iratok szerint – alig néhány nappal az előtt vette vissza a tulajdont, hogy eladták volna az államnak a társaságot. Csak sejthetjük, mi volt a februári tranzakciók oka. Komáromi András ugyanis a 2006-os eladás ellenére megtartotta az EMIR-szoftver jogait, egész pontosan: azt a forráskódot, amellyel programozói szinten hozzá lehetett nyúlni a rendszerhez. Nélküle és a kód nélkül az eladás mit sem ér. Így beszállása akként is értelmezhető, egyszerűen visszament a kóddal a cégbe, hogy azt így egyben tudják majd eladni. Azt nem tudjuk, pontosan mennyiért.

Csepreghy Nándor azt közölte, a vételár kevesebb volt, mint amennyit évente fizetett a cégnek az állam a rendszer folyamatos fejlesztésére. Utóbbit egymilliárd forintnak mondta, míg a 444 szerint az ár 800 millió volt. Az árazás meglepő: a Welt 2000 Kft. stabilan nyereséges társaság volt, a 2012-es mérlegben 500 milliós profitot mutattak ki, miközben az állami megbízások biztos üzletet jelentettek. A tulajdonosok elvben két év alatt ugyanannyi pénzhez jutottak volna, ha megtartják a céget, mint ezzel az értékesítéssel.

A cégre az államnak volt nagyobb szüksége – és ezt számos módon kifejezésre is juttatta. Az Egységes Monitoring Információs Rendszerért az állam – annak idején – csak 250 millió forintot fizetett, ám az ár nem tartalmazta a továbbfejlesztéshez szükséges szoftverjogok megvásárlását. Így a kormány évről évre újabb megrendeléseket volt kénytelen adni a cégnek, ahogy változtak a részletszabályok, úgy volt szükség további finomításokra, fejlesztésekre. A rendszer karbantartásáért és fejlesztéséért milliárdokat fizettek ki a társaságnak. Lehetett volna szakítani a Welt 2000-rel, ám ez sosem történt meg. Ennek magyarázata rendre az volt, hogy egy új hálózat felállítása évekbe telik, és elképesztően nagy anyagi kockázatokkal jár. Ha nem működik a rendszer, a pénzek kifizetése is veszélybe kerülhet, nem beszélve a fejlesztés milliárd forintos többletköltségéről.

Az idő előrehaladtával az EMIR lényegében megkerülhetetlenné vált, ami komoly fejtörést okozott a mindenkori kormányoknak. Ezek igyekeztek is birtokon belülre kerülni. Bajnai Gordon – még 2008-ban a területért felelősminiszterként – is igyekezett bevásárolni az államot, ám nem járt sikerrel. A 444 információi szerint Rogán Antal, immár az második Orbán-kormány nevében is hasonló szándékkal lépett fel, ám az előzőekkel megegyező eredményre jutott. Ez után 2013 második felében kormánydöntést hoztak arról, hogy minden olyan tevékenységet, ami a 2007 óta felépült fejlesztési rendszerben kiszervezésben működött – akár a pályázatok kiértékeléséről, akár az informatikai rendszer működtetéséről van szó –, a közszférán belülre szervezik az év végére. Vagyis: rendeleti úton elhatározták, megveszik az EMIR-t – úgy, ahogy van. Az azonban határidőre nem sikerült. Pedig a NAV fegyveres ellenőrei is megjelentek a Welt 2000 irodájában, és Komáromi lakásán is „látogatást” tettek. A 444 szerint áfacsalásügyben jártak a helyszíneken. Az igencsak áthallásos rajtaütés után Lázár János és Csepreghy Nándor is igyekezett hangsúlyozni: nem tudott az akcióról. Utóbbi kijelentette: nem hisznek az ilyen módszerekben.

Ez után jöttek a furcsa bejelentések: Csepreghy januárban közölte, hogy megállapodtak a Welt 2000 megvételéről, majd a tulajdonosok ezt cáfolták. Ez után március elsején ismét bejelentették az adásvétel tényét, de azzal, hogy azt Lázár János mellett az 50 százalékos tulajdonos Galambos László írta alá. Azt nem tudjuk – a cégiratokból nem derül ki –, mi történt Komáromi András részesedésével, és hol van a forráskód, az üzletember ugyanis a tranzakció másnapján meghalt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.