Hivatalos: polgármesterek osztják a dohányboltot

Hivatalosan is a polgármesterek döntik el, ki árulhat dohányt a faluban – legalábbis azokon a helyeken, ahol senki sem jelentkezett a koncesszióért.

Hivatalos felkérést kaptak polgármesterek arra, hogy nevezzék meg, településükön ki árulhat dohányt, legalábbis azon az 1417 kistelepülésen, ahol senki sem jelentkezett a koncesszióért.

A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt. szóvivője az Indexnek azt mondta: a korábban működő árusítók közül a polgármestereknek kell választaniuk, de végül az NDN dönt majd. A fontos az, hogy ne lehessen belátni a boltba. Olyan településekről van szó, ahol a dohányárusítás monopólium lesz, egyetlen koncessziót osztottak volna azokon ki ugyanis. A korábbi, a pályázat idején nyilvános feltételek mellett – vagyis a 10 százalékra emelt kötelező árrés hiányában – azonban itt senki sem jelentkezett a lehetőségért, mondván: ez így nem érné meg. 

Azoknak az elárusítóhelyeknek, amelyeket kijelölnek, könnyített feltételeknek kell megfelelniük, például: nem kell kitenniük a cégért, nem szükséges a boltot sem átalakítani, csak ki kell írni, hogy "Nemzeti Dohánybolt". 

A polgármesterek egyébként sok helyütt hozzászokhattak a boltosok kiválasztásához – erről tanúskodnak a koncessziók elbírálásáról megjelent korábbi hírek. Például: Szekszárdon a Fidesz-frakcióban beszélgettek a helyi nyertesekről, de Hajdúszoboszlón is volt előzetes egyeztetés. Ennek egyelőre nincs következménye, a Központi Nyomozó Főügyészség nyomozást rendelt el a személyes adatok kiszivárgása miatt. 

A vártnál gyengébb forgalom miatt
M. Schmidt János 2013.05.10. Digitális 2013. május 10. Budakalász, trafik. Dohány, cigaretta. Fotó: M. Schmidt János
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.