További 600-800 főt bocsáthatnak el a Dunaferrtől

A már bejelentett 1500 szellemi dolgozón túl további 600-800 fizikai munkást is elbocsáthatnak a Dunaferrtől: az alapanyagot olcsóbb Ukrajnából importálni, mint helyben megtermelni - írja a Post.Factory nevű helyi blog; a hírt az üzemi tanács elnöke szakmailag megalapozatlannak tartja.

Az 1500 fős elbocsátáson felül további 600-800 fős leépítés jöhet a ISD Dunaferrnél – írja a Post.Factory bolg meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. Ez az elbocsátás már a fizikai munkaerőt érinti majd, aminek magyarázata – írja a blog –, hogy egykohós működésre áll át a vasmű, így több száz dolgozó munkája fölöslegessé válik. Ennél rosszabb forgatókönyv is létezik: e szerint a rossz állapotban lévő kettes kohó csak decemberig üzemel, míg a felújítás alatt álló egyes csak tavasszal indul el. Így lesz olyan időszak a vállalatnál, amikor a folyékony fázis, vagyis a nyersvas- és acélgyártás leáll, így még ennél is kevesebb munkaerőre lenne szükség.

Dunaferr-kohász - nincs szükség rájuk?
Dunaferr, acélművek. Kohászat

Korábban Jevgenyij Tankilevics vezérigazgató kétségtelenül tett olyan kijelentéseket, amely szerint a folyékony fázis megtartásával társadalmi szempontokat is figyelembe vesznek. Ezek alapján nyilvánvaló, hogy a tulajdonosok egy számukra ideális környezetben talán nem ragaszkodnának a nyersvasgyártáshoz Dunaújvárosban. Annak gazdaságos működtetését ugyanis akadályozza az Európai Unió egyre szigorodó környezetvédelmi szabályozása, illetve hogy a vállalat messze van a nyersvas-lelőhelyektől. Ezek alapján akár elképzelhető is lehetne további létszámcsökkentés a cégnél.

A hírekkel kapcsolatban Borbély Zoltán, az üzemi tanács elnöke lapunknak viszont úgy fogalmazott, nagyon valószínűtlen egy ilyen forgatókönyv. Ez szakmailag teljesen megalapozatlan vélemény – jelentette ki. Az 1500 fős leépítésben már annak a „hatása” is benne van, hogy a vasmű az egykohós működésre áll át. Főként valóban adminisztratív munkaerőt küldenek el, de a már bejelentett elbocsátások nem kizárólag erre a körre terjednek ki. Korábban a cégvezetéshez közel álló forrásunk a fizikai munkaerő állományának változását firtató kérdésünkre annyit mondott, hogy ahhoz „nagyon óvatosan nyúlnak hozzá, a termelésben nem akarnak semmilyen fennakadást”.

Az üzemi tanács elnöke hozzátette: a hírt azért sem tudják annyira komolyan venni, mert eszerint decemberben leállna a kettes kohó, közben a tulajdonosokkal folytatott egyeztetések eredménye képpen álláspontja szerint az üzem nyárig működik. Ezután állna üzembe a felújított egyes kohó.

Egy név nélkül nyilatkozó forrásunk a fejleményekről úgy vélekedett, hogy - a hírt nem minősítve - ez most alighanem a cégvezetés és a kormány közötti csata újabb állomása. Feltevése szerint ezzel is szeretnék rávenni a kabinetet, hogy nyújtson segítséget a vasmű számára.

Mindenesetre, ha az újabb leépítés mégis megtörténne, akkor akár 2100-2300 ember is az utcára kerülhetne, ami a jelenlegi állománynak már a 30 százaléka.

A jelek szerint ráadásul, ha lassan is, de folyik a létszámleépítés előkészítése. Az üzemi tanács ugyanis idő közben megküldte ezzel kapcsolatos válaszát a menedzsmentnek. Ebben kifejti, hogy jogilag megalapozatlannak tartja a folyamatot, mert a munkáltató két jogszabályt össze kíván vonni, s ezzel is szeretné az elbocsátást felgyorsítani. Ez pedig számukra elfogadhatatlan.

Ezen felül bírálják az a döntést is, amely szerint nem az új szervezeti struktúra kialakítása után indul meg a létszámoptimalizáció – ha már egyszer erről döntöttek –, hanem a mostani felépítés alapján. Ezen felül azt sem tudják elfogadni, hogy a munkáltató a leépítést egy olyan átvilágító cég javaslatával indokolja, amely a technológiai folyamatokat, a fő tevékenységeket, a technológiai színvonalat nem vagy alig vizsgálta. A levél alapján az üzemi tanács összességében elhamarkodottnak és szakmailag megalapozatlannak tartja a dolgozói létszám ilyen arányú csökkentését.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.