Tovább titkolózhatnak az MNB cégei

Az Alkotmánybíróság csak a jegybank alapítványi gazdálkodásának trükkös elrejtését tiltotta meg. A rendelkezés nem vonatkozik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) leányvállalataira, amelyek úgymond a konkurensek miatt megtagadhatják a színvallást. Pedig lényegében nincsenek is versenytársaik.

Noha az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek ítélte a jegybanki alapítványok pénzügyeinek eltitkolását, ez az MNB leányvállalataira már nem vonatkozik – figyelmeztet a Világgazdaság. Az alkotmánybírósági határozat miatt módosított jegybanktörvényben így – Matolcsyék fizetésemelése mellett – az is benne maradt, hogy az MNB többségi tulajdonában lévő társaságok megtagadhatják közérdekű adatok kiadását, ha szerintük az „pénzügyi vagy devizapolitikai érdeket sérthet”.

Ezt természetesen azzal indokolják, hogy az MNB-leányoknak piaci versenyhátrányt okozhat, ha a konkurencia megismeri az adataikat. Mint azt a lap megjegyzi, a kilenc jegybanki leányvállalat közül tényleges piaci versenytársakkal csak a bedőlt kereskedelmi ingatlanportfóliókat felvásárló MARK Magyar Reorganizációs és Követeléskezelő Zrt.-nek kell megküzdenie. A MARK adatkiadását ugyanakkor már a jelenlegi szabályok is korlátozzák. Mindazonáltal a lap elképzelhetőnek tartja, hogy a szintén nemrég állami kézbe vett MKB Bank rossz eszközeinek átadását ezzel kívánják még inkább átláthatatlanná tenni. Ugyanakkor az MKB titokzatos vevőjelöltjeinek megjelenése akár szükségtelenné is teheti a MARK működtetését – folytatja a lamentálást a lap.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.