Totális államosítás

Az E.ON-nal egy időben a Mollal is szerződhetnek a gáztárolócég megvásárlására.

Szeptember 11-én egy, a nemzeti fejlesztési miniszter által kijelölt társaság és a Magyar Szénhidrogén-készletező Szövetség (MSZKSZ) megállapodott a Mol többségi tulajdonában lévő, stratégiai gáztárolócég adásvételéről – derül ki a szövetség lapunk birtokába került előterjesztéséből. A több mint 150 milliárd forint értékűre tartott egység vételára titok, de valószínűleg pénzt fizetünk érte. Az erős állami befolyás alatt álló MSZKSZ komoly háttérszámításokat végzett a vásárláshoz, de elképzelhető, hogy más tulajdonostársa is lesz.

A Gyurcsány-kormány 2005-ös kezdeményezése nyomán a Mol közel négy éve nyitotta meg 150 milliárd forintos költséggel épült gáztárolóját Algyőn. A működtetést az MMBF Zrt. végzi. A cég 72 százalékát jelenleg a Mol jegyzi, 28 százaléka a magyar energiacégek tulajdonolta, de jelentős állami befolyással működő MSZKSZ-é. A szervezet a Szőreg-1 jelű mezőn tárolt 1,2 milliárd köbméteres stratégiai gázkészlet tulajdonosa is (emelett 700 millió köbméteres kereskedelmi tároló is létesült). A rendszert hitelekből hozták létre. A visszafizetést a gázfogyasztók állják köbméterenként nettó 2 forinttal. Orosz-ukrán gázválság híján eddig nem volt vészkitárolás. Az Orbán-kormány többször jelezte a felállással kapcsolatos ellenérzéseit: csökkentették a stratégiai készleteket és azok lehetséges alsó szintjét, tavaly év végén törvénybe foglalták, hogy stratégiai tárolást csak az állam végezhet, ez év elején pedig a rezsicsökkentés részeként a lakossági fogyasztókat mentesítették a kétforintos fenntartási díj alól.

A Mol elértette a célzást: márciusban szándéknyilatkozatot írt alá Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszterrel és az MSZKSZ-szel, mely szerint az MMBF 51 százaléka az állami Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-hez kerülne, a fennmaradó 21 százalékot pedig az MSZKSZ vásárolná hozzá a meglévő 28-ához. A tárgyalásokra maguknak adott 90 napos határidő június végi leteltekor nem történt semmi, lapunknak a felek ennek okáról érdemben nem nyilatkoztak.

Egy birtokunkba került friss MSZKSZ-előterjesztés ugyanakkor fellebbenti a fátylat ennek igencsak nyomós okáról. A Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda szakvéleménye szerint ugyanis az MNV-tulajdonszerzés súlyos versenyjogi aggályokat vetne fel. A felek július 4-én titokban módosították a szándéknyilatkozatot. Eszerint az MNV helyére a miniszter egy meg nem nevezett más jogi személyt jelölhet ki.

Szakértők szerint a tárolóért a Mol kérhet vagy 150 milliárd forintot. Ehhez képest Lázár János miniszterelnökségi államtitkár tavalyi államosítási javaslata még az ajándékozás lehetőségét is felvetette. Az MSZKSZ-előterjesztés alapos, a Deloitte és az E&Y végezte vagyonértékelésre enged következtetni. Az MMBF 305 millió eurónyi (92 milliárdos) hitelállományát új hitelekkel váltanák ki, amire az MSZKSZ-nek nincs forrása. Ennek érdekében már felvették a kapcsolatot a közvetett finanszírozást végző Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD), de a zárásig a Mol sem zárkózik el a társaság további hitelezésétől. Az MSZKSZ bízik abban, hogy a nyereséges MMBF hosszú távon kitermeli hiteleit, osztalékot addig nem igényelnek. A vásárlás miatt nem kell növelni a kétforintos gázszámlatételt – szögezik le.

Az adásvételi szerződés tervezett aláírási időpontja szeptember 30. A tervek szerint ugyanezen a napon vásárolja meg az állami MVM az E.ON-tól a többi, összesen 4,3 milliárd köbméternyi magyarországi föld alatti gáztárolót is. Ezzel tehát elvileg egy napon kerülhetne az összes honi egység állami-államközeli kezekbe.

Megkeresésünkre a szaktárca annyit üzent, a folyamatban lévő ügyekben pontos tájékoztatás esetleges döntések meghozatala, intézkedések lezárása után adható. Korábban az MSZKSZ közölte, amit mondanának, az fent van a honlapjukon: ott az ügy kapcsán egy közgyűlési meghívóra bukkantunk.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.