Törvénybe foglalnák, hogy Bajnai hazudott

A zárszámadás, a nemzeti energiastratégia és a közbeszerzési törvény módosítása szerepel egyebek mellett a parlament jövő heti napirendjén. Nem mellesleg törvény mondaná ki, hogy a Bajnai Gordon vezette kormány adatokat hamisított.

A 2010. évi költségvetés végrehajtásáról szóló - Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter jegyezte - törvényjavaslat szerint a Bajnai-kormány költségvetésében hamis adatok szerepeltek, így a hiány a 7 százalékot is meghaladta volna. Vagyis: törvénybe foglalnák: az előző kabinet szándékosan félrevezető számokkal operált.

Mivel a zárszámadáshoz csak egy, a normaszövegből épp ezt a megállapítást száműzni igyekvő, az előterjesztő által nem támogatott MSZP-s módosító javaslat érkezett, a parlament már hétfőn határozhat a jogszabály elfogadásáról.


Döntenek a képviselők a nemzeti energiastratégiáról is. A kormány még júliusban hagyta jóvá a dokumentumot, amelynek értelmében csökkenteni szükséges az importfüggőséget és erősíteni az állami szerepvállalást. A stratégia úgy számol, hogy 2030-ra 30 százalékkal nő az ország villamosenergia-igénye.


Szavaz a Ház hétfőn arról a határozati javaslatról is, amellyel Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter 865 országgyűlési határozat hatályon kívül helyezését indítványozta, köztük 171 olyanét, amelyet még az 1990 májusában tartott szabad választások előtt fogadtak el. Szintén zárószavazás lesz a fideszes Hörcsik Richárd javaslatáról, ez a közbeszerzési törvény építési beruházásokra vonatkozó szabályait módosítaná.


A napirend előtti felszólalásokat, az interpellációs időszakot és a határozathozatalokat követően részletes vitákkal zárja hétfői napját a parlament. Így megtárgyalják a képviselők a Gazdasági Versenyhivatal elmúlt évi beszámolójához, illetve az uzsora-bűncselekmények szigorúbb szankcionálását javasló kormányzati előterjesztéshez fűzött módosító indítványokat.

Kedden a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének 2010. évi jelentését vitatja meg a Ház, majd folytatja annak az LMP-s javaslatnak a tárgyalását, amely a kereskedelmi központok építésére és működtetésére vonatkozó szabályok megalkotásáig plázastopot rendelne el. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.