Törökországba és Moszkvába is repülhet a Wizz Air

A Wizz Air lett a magyar jogon kijelölt légitársaság Isztambul, Antalya és Moszkva felé.

A Wizz Air arról tájékoztatta a sajtót, hogy ő kapott kijelölést Budapest és egyes oroszországi, valamint törökországi célállomások közötti repülésre magyar részről. Erről a Nol.hu írt először szeptember elején. Akkor már a Budapest–Moszkva útvonalat is említettük, mint amit a Malév jogaiból elnyert a Wizz, ám akkor az illetékes hatóság arról tájékoztatta lapunkat: csak Ukrajna és Izrael esetében fejeződött be az eljárás. 

Ma a Wizz Air sajtóközleményt adott ki, mely szerint "Magyarország diszkont-légitársasága ma bejelentette, hogy a Polgári Légiközlekedési Hatóság tájékoztatása szerint a légitársaságot jelölték ki, hogy Budapestről Antalyába, Isztambulba és Moszkvába repüljön". Hozzáteszik: a jogok elnyerése az érintett országok közötti diplomáciai eljárások, illetve az illetékes orosz és török hatóságok jóváhagyását követően válik véglegessé. – A Wizz Air az újonnan kijelölt útvonalakra azonnal megkezdi a jegyértékesítést, amint a török és az orosz jóváhagyás megérkezik – teszi hozzá a légitársaság. 

Ez a közlemény több okból is furcsa: a Wizz által hivatkozott, a kijelölések ügyében illetékes hatóság neve tudomásunk szerint jó ideje a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatala. Ennek a honlapján kerestük azt a közzétételt, amely szerint az orosz és a török útvonalakat illetően is befejeződött a kijelölési eljárás, de nem találtunk ilyen tájékoztatást. Ezért kértünk tájékoztatást az NKH kommunikációs osztályától. Furcsa, ám ismereteink szerint nem ütközik szabályba, hogy az érintett légitársaság hamarabb ad tájékoztatást a kijelölési eljárás végeredményéről, mint ahogy azt az illetékes hatóság közzéteszi. Ugyanakkor a közlemény nem szól arról, hogy a döntés jogerős-e.

Megtudtuk azonban az NKH-tól: egyelőre nem az. – Az a légitársaság, amely kérelmének a Hatóság helyt adott, átvette a határozatot, de a döntés jogerőre emelkedéséig a Hatóság hivatalos tájékoztatást nem ad közzé. A jogerő főszabály szerint  a kézhezvételtől számított 15 napot követően áll be, amennyiben fellebbezés nem érkezik be. A Nemzeti Közlekedési Hatóság csak a jogerőre emelkedés után tudja a döntést megerősíteni. Akkor kerül majd ki a hivatalos tájékoztatás is a honlapra – válaszolták kérdésünkre. 

– Elindulásuk után ezen új útvonalak – a korábban bejelentett kijevi és tel-avivi útvonalakkal együtt – tovább erősítik Magyarország kapcsolódását olyan országokhoz, amelyek komolyan hozzájárulhatnak Magyarország turisztikai iparának fejlődéséhez – kommentálta a fejleményt Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója, hozzátéve, hogy szerinte az új járatok több száz munkahelyet teremtenek. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.