galéria megtekintése

Tömény drágaság jön

Az írás a Népszabadság
2014. 12. 31. számában
jelent meg.


Batka Zoltán
Népszabadság

Új tétjük lesz a szilvesztert követő józansági fogadalmaknak: januártól jelentősen drágulnak ugyanis a márkás tömény italok. Ennek oka a jövedéki adó emelése és a chipsadó kiterjesztése e körre. Tíz-, sőt húszszázalékos is lehet a drágulás, főleg a kommersz töményeknél lesz feltűnő az áremelés.

Szilveszterkor a jövő évihez képest még olcsó lesz a mámor, jövőre viszont keményen drágulnak az italok. A kormány javaslatára a parlament ősszel úgy döntött, hogy a chipsadóként ismert népegészségügyi termékadót kiterjeszti a tömény italokra is. Alkoholfoktól függően és sávosan más és más lesz a pluszteher.

Fotó: Reuters

Az elterjedt 0,7 literes kiszereléssel számolva márkánként és flaskánként áfával együtt mintegy 450 és 750 forint között ugorhat meg a tömények ára. Jellemzően a legtöbb ilyen ital a 40 százalékos alkoholtartalmú kategóriába tartozik, melyeknek az ára üvegenként hozzávetőlegesen több mint 600 forinttal lehet majd több. Így például egy ma 5500 forintba kerülő 0,7 literes Jack Daniel’sért januártól 6121 forintot kérnek. Észrevehetőbb lesz a drágulás az olcsóbb, kommerszebb szeszeknél, melyekre, bár kevesebbe kerülnek, ugyanakkora adót kell tenni, mint a költségesebbekre, tehát akár 600 forintot is, ami ebben az esetben húszszázalékos emelést is jelenthet.

 

Nem minden alkoholos termék ára drágul. A sör, a bor és a pezsgő esetében ezt az adót nem kell fizetni. Kimaradtak a chipsadókényszer alól a gyógynövényekből főzött italok, így például az Unicum, illetve a házi és ipari gyümölcspárlatok is. Ugyanakkor kisebb mértékben az utóbbiak ára is nőhet: megszűnik ugyanis a házi bérfőzés adómentessége, ezentúl a normál jövedéki adó felét az így készült szeszes italok után is meg kell fizetni.

Ötven literig hektoliterfokonként 167 forintos jövedéki adó fogja terhelni a párlatokat, azaz egy liter 50 százalékos pálinka után 83 forint adót kell leróni a bérfőzetőnek. Az ötven liter feletti, illetve a kereskedelmi forgalomba kerülő termék után hektoliterfokonként 333,9 forint az adó. Maradva a példánál egy 50 fokos, erős házipálinka esetében 167 forint lesz a jövedéki adó. Egy 22 százalékos féldecis vodka most a boltban körülbelül 100 forintba kerül, ez az új adóval már 120 forint lesz, ha az adót teljes egészében érvényesítik az árban.

Az olcsóbb szeszek ára az új teher mellett viszont akár még karcsúsodhat is, mivel jövőre megszűnik a 476 forintos hektoliterfokonkénti jövedéki adó, így az aromás tömények is azonos módon fognak adózni,mint a tiszta gyümölcspárlatok. Kérdés, ezt mennyire ellensúlyozza az új adó.

Az októberben elfogadott szabályozás szerint az adó alkoholtartalom-sávonként nő, így 5–15 százalékig 100, 15–25 százalékig 300, 25–35 százalékos alkoholtartalomnál 500, 35–45 százalék között – idesorolható a legtöbb tömény – 700 forint lesz literenként az új teher. A 45 százaléknál magasabb alkoholtartalom esetén – ebbe a körbe tartoznak egyes rumok, malt whiskyk és az abszint – már 900 forint lesz a pluszteher. Iparági szereplők szerint a sávok, illetve a kivételezett termékek alapján egyértelmű, hogy a kormány a márkás importszeszeket óhajtja alaposan megadóztatni.

Kezdhetünk barátkozni a nemzeti italboltok gondolatával is
Kezdhetünk barátkozni a nemzeti italboltok gondolatával is
Aly Song / Reuters

Kérdés, hogy az újabb adóemelés ad-e lökést a feketepiacnak, amely már eddig is mintegy harminc százalékra volt becsülhető.

Az új év más meglepetést is hozhat az összességében 150 milliárdosra taksált töményszesz-piac szereplőinek. Évek óta a levegőben lóg a piac államosításának kormányzati terve. Paradox módon a házipálinka adómentességének uniós nyomásra történt eltörlése is a kormány kezére játszhat. Így ugyanis az adómentes házipálinka nem jelent versenyt a később központosított (és az eddigi tapasztalatok szerint nem kis részben Fidesz-közeli vállalkozásoknak juttatott) alkoholkereskedelemnek. Piaci szereplő vélekedése szerint nem kétséges, hogy az alkoholkereskedelem központosítása további drágulást hozhat.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.