Több milliárdot nyeltek le az uniós startup-pénzekből

Több milliárd forintot zsebelhettek be az innovatív startup cégeknek szánt pályázatokból azok a Morando Zrt. mögött álló emberek, akik – írja a Forbes szeptemberi száma – a kormányhoz és a miniszterelnök tanácsadójához egyaránt közel állónak számítanak. Az alapkezelő cég ügyeiről szóló írás szerint a Morando több milliárd forintnyi uniós pénzt a saját vezetőinek kamugyanús cégeinek játszott ki, az unió már vizsgálódik, de aligha fog minden visszaélést feltárni.

Mint olvasható: a Jeremie-támogatásokat alapkezelők pályázhatják meg, amelyeknek kvázi kockázati tőkésként ki kell választaniuk olyan ígéretes startup cégeket, amelyekbe befektethetik a pénzt. A Forbes szerint ezekre a pénzekre célozva hozta létre a Morando alapot még 2008-ban Heim Péter, a Századvég volt vezetője Mészáros Lászlóval, de megjelent a cégben Synergonhoz kötődő Gansperger Gyula és Jutasi Zoltán is. Előbbi hosszú ideje fideszes gazdasági háttéremberként ismert.

Később Heim Pétert Tombor András váltotta. Ő mostanában mint Habony Árpád hitelezője vált ismertté, de Simicska Lajos és Csányi Sándor érdekeltségei környékén is feltűnt, és volt Orbán Viktor külpolitikai főtanácsadója, valamint a Tokaj Kereskedőház vezetője is.

Az impozáns tulajdonosi körrel rendelkező Morando nyert is 4,4 milliárd forint Jeremie-pénzt, amit 2012-2013-ban helyezett ki.

A pénz nagy része viszont küszködő startupok helyett az alapítók cégeinél kötött ki, méghozzá úgy, hogy „a Morando alapítói és befektetői létrehoztak holding cégeket valahol vidéken, amiken keresztül elvileg a startupoknak kellene adni a pénzt, ezekbe a holdingokba beszállt pár száz millió forinttal a Morando, amely így 99,9 százalékos tulajdonos lett ezekben a cégekben". Onnan a pénz az alapítók jellemzően senkit nem alkalmazó, általában szoftverfejlesztéssel vagy hasonló innovatív tevékenységgel (nem) foglalkozó cégeihez.

420 millió forintot kapott például a GTR Investments nevű holding, amely tulajdonostárs Tombor András borászatában, illetve alapítója volt az Első Magyar Borkereskedőnek, amelynek alkalmazottja sincs és tavaly mindössze 7 millió forint forgalma volt. Egyenként csaknem félmilliárd forintot kaptak a miskolci Aurum Horatii és London Halifax 1886 holdingcégek, amelyek aztán Gansperger Gyula egyik bizalmasának fia által alapított, gyakorlatilag nem működő cégnek továbbutaltak, hogy kisvártatva visszakapják a megjáratott pénzt. 450 millió forintot kapott egy alkalmazottak nélkül „működő" brikettgyártó cég, valamint 420 milliót az ITSSM nevű vállalkozás, amely a támogatásból egyetlen szoftvert fejlesztett, a piaci ár többszöröséért.

A legnagyobb összeget a nyíregyházi távközlési szolgáltató, a Netfone-cégcsoport kaszálta a startup-csapból. Ennek több tagja ellen is végrehajtást rendeltek el, más cégei pedig egyetlen főt sem foglalkoztatnak, mégis érdemesnek találták 1,3 milliárdnyi befektetésre. A Forbes információi szerint a csoport bizonyos cégei ugyanarra a címre vannak bejelentve, mint a Tombor András cégeibe fektető GTR Invesments.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.