Többe fog kerülni a csoki

Ismét emelkednek a világpiaci kakaóárak, a hét közepén több mint 8 százalékkal kellett többet fizetni a New York-i árutőzsdén a kakaó júliusi határidős szállításáért, március végéhez viszonyítva. Az áremelkedést a gyengülésnek indult dolláron túl az idézte elő, hogy a feldolgozók által leőrölt kakaó mennyisége ismét csökkent – közölte az árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója az MTI-vel.
Az ázsiai kakaószövetség, a Cocoa Association of Asia adatai szerint a kontinens idei első negyedévi 145 ezer tonnás kakaóőrlése 9,3 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakáétól. Az észak-amerikai őrlés 5,8 százalékkal, míg az európai 1,6 százalékkal esett vissza az idén január-márciusban. Összességében, az őrölt mennyiségek alapján ez volt a leggyengébb évkezdet 2010 óta - mondta Juhász Gergely az MTI-nek.

A Nemzetközi Kakaó Szövetség (International Cocoa Organization - ICCO) adatai szerint a globális kakaókínálat már évek óta elmarad a kereslettől, alapvetően ez okozza a kakaó árának emelkedését - magyarázta a vezérigazgató.

A kakaó 2013 közepén kezdett drágulni, akkor tonnája 2100 dollárba került, idén április utolsó hetében viszont már mintegy 40 százalékkal többet fizettek érte, csaknem 3000 dollárba került.

A világ legjelentősebb kakaótermesztő és -exportőr országának, Elefántcsontpartnak a termelése ugyanakkor az idén rekordot dönthet, várhatóan eléri a 2 millió tonnát. Egyrészt annak hatására, hogy az afrikai állam iparági szabályozó hatósága emeli a kakaó-kistermelőknek fizetett felvásárlási árakat, másrészt a kedvezően csapadékos időjárás miatt is nőhet a termés - magyarázta a szakértő.

Az elefántcsontparti termelésnövekedést Juhász Gergely szerint kompenzálhatja viszont, hogy a világ második legnagyobb kakaótermesztő országának, Ghánának a termelése a szeptember 30-áig tartó mostani szezonban nemcsak a szárazság miatt maradhat el jócskán a tavalyitól, hanem a permetezésre és műtrágyázásra adott állami támogatások megvonásának a hatására is.

Magyarországon évente mintegy 18 ezer tonna kakaó fogy, ami importból származik, ezért a kakaó - és az alapvetően a kakaóvajból kinyert csokoládé - idehaza is egyre többe kerül. Az áremelkedés mértéke ugyanakkor jóval elmarad a világpiaciétól. A KSH jelentése szerint januárban a kakaó és a csokoládé fogyasztói átlagára 2,9 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, az infláció viszont az év első hónapjában 1,4 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel azelőttihez képest.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.