Majdnem kitört a taxisháború Ferihegyen

A reptér tegnap leszerződött a fővárossal a drosztok használatáról, s még éjjel korlátozta a nem főtaxis fuvarozók behajtását. Délután csaknem háborúba torkollt az intézkedés.

Alig állapodott meg a Budapest Airport Zrt. a Budapesti közlekedési Központtal (a Fővárosi közgyűlés engedélye alapján) a reptéri drosztok hasznosításáról szerdán, már aznap éjjel korlátozták a velük nem szerződött - azaz nem főtaxis - kocsik behajtását. Az érkezési szintnél megszűnt a rendelt taxi tábla, pontosabban lekerült a fizető parkolóba (legalább egy fedett várakozó helyet kialakítottak az utasoknak). Itt viszont a taxisoknak öt ingyen percet hagytak arra, hogy felsétáljanak az utasokért, s levigyék őket, ami szinte lehetetlen - az öt perc után pedig hétszáz forintos díjat kellett fizetni a sofőröknek a parkolásért.Ez több pénz, mint amit a Főtaxi egy fuvarért fizet.

Eltekintve attól, hogy ez a változás az utasoknak jelentős kényelmetlenséget okoz, még jó időben is, esőben, hóban télen pedig különösen, tegnap gyakorlatilag meg is bénult a parkoló, ezért hatalmas sorok alakultak ki. Délután vita volt arról is, hogy a taxisok behajthatnak-e az indulási szintre lerakni az utasokat. Lapunknak több taxis állította, hogy nem engedték be, míg Hardy Mihály, a reptér szóvivője szerint ezen a szinten nem rendeltek el korlátozást. Ez különben fura is lenne, mert a reptér útjai közútnak minősülnek.

A kialakult helyzet miatt délután több száz taxis tiltakozott a Liszt ferenc repülőtéren. Az intézkedés miatt a parkoló megbénult, a reptér körül óriási sorok alakultak ki. Az áthajtási időt végül kora este 10 percre módosították, 2 perc türelmi idővel. A BA Zrt. a lépést a hiénák elleni harccal indokolja. Úgy vélik, a 12 perc elég idő egy taxisnak, hogy felvegye az utasát, ha rendelésre jött, ugyanakkor kevés a hiénáknak ahhoz, hogy olyan utast találjanak, akit át lehet verni.

A taxisok további tárgyalásokat szorgalmaznak a kialakult helyzetről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.