Több ezren várták az Allee nyitását

A kiskereskedelmi recesszió és a hideg, esős idő ellenére is igazi vevőrohamot hozott a régi Skála helyén felhúzott Allee megnyitója.

Nem feltétlenül a válság volt az első, ami az ember eszébe jutott az Allee bejáratai előtt kígyózó tömeg láttán: fiatalok, idősebbek az esős, hideg időben több mint egy órát vártak az új üzletközpont megnyitójára. 

Igaz, a pontosan 11 óra 11 perce időzített megnyitó (ne feledjük: a tizenegyedik kerületben vagyunk, sőt, ráadásul éppen 11-e van) után a betóduló tömeg az Electro World felé vette az utat, ahol pillanatok alatt hatalmas tumultus alakult ki.

A nemrég gazdát cserélt elektronikai  lánc ugyanis jó szokásaihoz híven a megnyitóra bombaáras termékekkel kívánta bevésni a vásárlók tudatalattijába új egysége helyét. Jelenleg is több száz méteres sort kell kiállnia annak, aki nyomott áron akar DVD-lejátszóhoz, vagy autórádióhoz jutni. Attrocitásról egyelőre nem érkeztek hírek, igaz, a biztonsági emberek körülbelül annyian vannak az üzlet előtt, mint egy jobb Fradi-meccsen.

Az ING Real Estate 2007-ben kezdett bele az Allee építésébe. Az Allee kapcsán a sajtóanyagokon feltüntetett "új kezdet" a hely, illetve a hazai kiskereskedelem történetére is utal: az Allee helyén állt egykori Budai Skála volt az első nyugati mintájú pláza,amelyet 1976-ban építtetett fel Demján Sándor üzletember.

A rendszerváltás után, a kilencvenes évek elején-közepén nálunk elindult plázabummban a Budai Skála persze hamar kiöregedett a sorból, végül Demján 2005-ben adta el az épületet az ING-nek.

Kérdés, mennyire sikerül majd az új kezdet: míg a Budai Skála 1976-ban a hiánygazdaság kellős közepén  nyitotta meg a kapuit, az Alle a rendszerváltás utáni időszak legnagyobb kiskereskedelmi forgalmi visszaesésekor startol.

A szervezők szerint  a megnyitóra sikerült minden üzletet bérbeadni, és való igaz: meg nem nyitott üzletet alig-alig látni. Annál is inkább, mivel a 47 ezer négyzetméteres Allee a igen jó tömegközlekedési helyen van, márpedig a közkeletű kiskereskedelmi bölcsesség szerint - Montecuccoli után szabadon - a jó üzlethez három dolog kell: jó hely jó hely és jó hely.

A bérlői mixet tekintve meglehetősen vegyes a felhozatal, de az utóbbi évekbenn nálunk megismert márkákhoz képest nincs sok újdonság: egyedül a Van Graaf az, amelyik önálló márkaként nálunk először az Allee-ben nyit üzletet (A Van Graaf a Peek and Cloppenburg csoporthoz tartozik.) Igaz, mindjárt egy kisebb hipermarket méretű 4200 négyzetméteres zászlóshajó-üzlettel jelentkezik az itteni piacon.

A többi húzónévvel -  Espirit, Mexx, Promod, Tommy Hilfiger - együtt is javarészt a középkategóriás divatüzletek találhatók az Allee-ban.

A 47 ezer négyzetméteres területű Allee-ban egy 6000 négyzetméteres Interspar hipermarket is megtalálható, míg a felső szintre 7000 négyzetméter bérelhető irodahelység került.

 

 

 

 

 

Allee megnyitója
Allee megnyitója
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.