galéria megtekintése

Tízezer magyar menekül a tél elől

4 komment


Varga G. Gábor

Egyre többen utaznak egzotikus úti célokra télen, igaz, egzakt összesítések nincsenek a piacról. Hasít Dubaj, nagyon mennek az újnak számító úti célok, például Srí ­Lanka vagy Mauritius, s nem változik az olyan luxuscélállomások forgalma, mint a Maldív- vagy a Seychelle-szigetek.

– Elegem van a télből, úgy elmennék egy meleg helyre! – sóhajtanak fel sokan reménykedve így januárban. S bár azt gondolnánk, hogy a magyar piacon kivétel, aki télen megengedhet magának egy D-vitamin-feltöltős utazást, ez nem igaz. Ha lassan is, de bővül az utazók köre. Igaz, mint Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének alelnöke mondja,

még mindig szűk réteg vesz igénybe egzotikus vagy luxusutazásokat.

– Három hétre megyek Thaiföldre és Vietnamba. Ha tehetem, minden évben elutazom januárban, mert jó feltöltődés. Valószínűleg sok magyar utazik, mert én szinte minden ázsiai fapados járaton találkozom magyarokkal – mondta Tamás, akivel kedd ­délelőtt találkoztam a ferihegyi Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren, amikor az Emirates dubaji járatára csekkolt. Budapestről tucatnyi légitársasággal lehet ­meleg égtájakra utazni akár egy átszállással, az árak versenyképesek és még a gépek is megtelnek – még a holtidőnek számító januárban is.

 

Hogy mekkora a piac, azt megbecsülni is alig lehet: nincsenek egzakt adatgyűjtések az ­utazási ­piacon, ami a szakember szerint nehezíti a munkájukat. Csak a szakmai beszélgetésekre és a légitársaságok adataira támaszkodhatnak, ez alapján az mondható: néhány tízezer ember teheti meg, hogy télen elutazzon nyári klímájú országba.

Az egzotikus utakat megfizetni képes magyar közönség aprónak számít a régióban:

a válság előtt még voltak charterjáratok, míg ma a menetrend szerinti járatok képesek kiszolgálni az igényeket, igaz, az általuk nyújtott kapacitás több mint duplája a válság előttinek. Bécsben, Prágában azért egy-két kisebb charter-légitársaságot eltartanak a nyaralók.

A szakember szerint változatlan a népszerűsége a Seychelle- és a Maldív-szigeteknek, minden évben nagyon megy Thaiföld, Malajzia, az indonéziai Bali szigete és Dominika. A közelebbi, de kellemes éghajlatú úti célok közül Ciprus, Madeira és Dubaj vonzza az utazókat. Kivált utóbbi, hiszen a Wizz Air diszkont-légitársaság és a prémiumnak számító Emirates is repül ide. – Az az úti cél, amelyik közvetlen járattal elérhető, mindig sokkal népszerűbb – mondja Molnár Judit.

Mauritius nagyon népszerű, s új feltörekvő célállomás Madagaszkár, amelyet egyelőre kevesek engedhetnek meg maguknak. S egyre többen utaznak az Indiai-óceán déli részén található Srí Lankára is – tudtuk meg a török légitársaság hazai szakembereitől. Ezt erősíti a kaposvári Jetwing statisztikája is.

Míg 2010-ben csak 836 utasunk utazott Srí Lankára, ez 2012-re közel megduplázódott, tavaly pedig már 2955 fő utazott az Indiától délkeletre fekvő országba

– tudtuk meg Wimal Morapitiye ügyvezetőtől, aki elmondta: náluk szinte száz százalékban a szervezett, csomagként értékesített utakat veszik igénybe az utazók, mert helyismeret nélkül sokkal nehezebb megfelelő szolgáltatásokhoz jutni. Leginkább a természeti látnivalók és a kulturális örökségek ­miatt utaznak az országba. S az utasok egyre többet költenek is: nemcsak jó szállodákra, hanem kulturális programokra, így az utazások átlagára ma már meghaladja a hatszázezer forintot.

Thaiföldre sokan mennek úgy, hogy maguk szerveznek meg mindent
Thaiföldre sokan mennek úgy, hogy maguk szerveznek meg mindent
Arthur Jones Dionio / Reuters

Thaiföldön ezzel szemben durván bővül az egyénileg szervezett utak aránya. Igaz, az ottani turisztikai ipar rá is állt a külföldiek közvetlen kiszolgálására – tudtuk meg az egyik öböl menti légitársaság képviselet-vezetőjétől. Számaik szerint Bangkok a legnépszerűbb ázsiai célállomás. Rengetegen akkor is iderepülnek, ha csak átszállnak. – Minél magasabb az utak ára, annál magasabb az utazási irodák szerepe a szervezésben.

Leginkább az árérzékeny réteg szervezi önállóan az útját és az a szűk réteg, aki a szabadságot szereti,

mindent helyben szervez, de hosszabb időre utazik – mondta egy másik, szintén öbölbeli légitársaság utazási irodákkal foglalkozó szakembere.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.