|
2010. november-2011. januárban a 15-74 éves korosztályból 3,776 millióan álltak foglalkoztatásban, ez 0,7 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában, azonban a decemberrel zárult három hónaphoz képest 28 ezer fővel, azaz 0,4 százalékponttal alacsonyabb. A foglalkoztatási ráta így 49,1 százalékra romlott.
A gazdaságilag aktívak számában is 16 ezres csökkenést tapasztaltak egy hónap alatt, azaz a dolgozók és a munkát keresők együttes aránya a munkaképes lakosság körében 55,3 százalékosra mérséklődött.
A munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 4,0 százalékkal, 474 ezer főre nőtt, 11,2 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezve. A férfiakat 11,5 százalékos, a nőket 10,7 százalékos munkanélküliségi ráta jellemezte ebben az időszakban.
A KSH jó hírként azt közli, hogy a vizsgált időszakban a 15-64 évesek 62,3 százaléka, azaz 4 millió 218 ezer fő jelent meg a munkaerőpiacon, 44 ezer fővel több, mint egy évvel ezelőtt. A férfiakat jellemző 68,2 százalékos aktivitási arány 0,4 százalékponttal, a nők 56,6 százalékos értéke pedig 0,7 százalékponttal volt magasabb a 2009. november-2010. januárban mértnél.
A gazdasági aktivitás növekedése a foglalkoztatottak és munkanélküliek együttes létszámnövekedése mellett következett be. Ez annak tulajdonítható, hogy a munkaerőpiacon korábban kívül rekedtek, az ún. inaktívak kezdtek egyre nagyobb arányban munkát keresni, vagyis váltak munkanélküliként gazdaságilag aktívvá.
A munkanélküliek 16,0 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki, az erre a korcsoportra számított 25,4 százalékos munkanélküliségi ráta 2,4 százalékponttal volt alacsonyabb az előző év hasonló időszakában mértnél. A 25-54 évesek, azaz az ún. legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 10,4 százalék volt, 0,4 százalékponttal magasabb, mint egy évvel ezelőtt. A munkanélküliek 52,9 százalék-a egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 18,7 hónap, 2,3 hónappal hosszabb az egy évvel korábbinál.
|