Tíz év múlva elfogy az arany

Az Arany Világtanács szerint a jelenleg kereskedelmi forgalomban lévő aranymennyiségnek mindössze 17 százaléka maradt a földben. Az aranybányászat mai üteme mellett tíz év múlva kimerül az összes lelőhely.

Jóval több arany van már a felszínen, mint a föld alatt:az Arany Világtanács (WGC) szerint az eddig kibányászott aranynak mindössze 17 százaléka maradt a földben.

A felszíni aranykészlet mennyisége ma 163 ezer tonna körül van a világon, s még nagyjából tíz évig van mit bányászni - hangzott el a Világtanács térségi vezetőjének sanghaji előadásán szerdán.

Albert L.H. Cseng (Cheng) a WGC távol-keleti régiót felügyelő vezérigazgatója elmondta, hogy az aranypiacon eddig mintegy 83.600 tonnát - vagyis a teljes mennyiség több mint a felét - használtak fel ékszerkészítésre, míg egyéni befektetők kezében 27.300 tonna van.

A szervezet statisztikája szerint a különböző országok aranytartaléka 28.700 tonna körül van, ami az eddig kibányászott aranynak nagyjából 17 százaléka. 19.700 tonna került ipari feldolgozásra, vagy más területen hasznosult.

Becslések szerint körülbelül 26.000 tonna arany még nincs feltárva, a források pedig - a kitermelés mai ütemét tekintve - 10 év múlva kiapadhatnak - idézi a Hszinhua hírügynökség Csenget.

Kína az idén tavasszal jelentette be, hogy ezer tonna fölé nőttek a tartalékai, s ezzel az ország a világon az ötödik legjelentősebb aranytartalékkal rendelkező állama.

Az idén év eleji adatok szerint a bányászati kapacitást tekintve a világon - Dél-Afrikát megelőzve - Kína jár az élen évi 10 millió unciával és jelentős termelő még Ausztrália, az Egyesült Államok, Peru, Oroszország, Indonézia és Kanada.

Arany császárszeletet, azaz 24 karátos aranyfüsttel futtatott bécsi szeletet eszik egy düsseldorfi önkiszolgáló étterem vendége
Düsseldorf, 2009. december 16. Arany császárszeletet, azaz 24 karátos aranyfüsttel futtatott bécsi szeletet eszik egy düsseldorfi önkiszolgáló étterem vendége 2009.december 16-án. Az étel 150 euróba (kb. 40 000 forintba) kerül, vagyis valószínűleg ez Németország legdrágább bécsi szelete. (MTI/EPA/Roland Weihrauch)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.