Tíz helyet javítottunk Világbanknál

Több mint tíz helyet javított Magyarország a Világbank versenyképességi rangsorában a nemzetközi szervezet Doing Business című kiadványa szerint.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye szerint a Világbank a 2016. évi kiadványának összeállítása során új, átdolgozott módszertant alkalmazott, ennek alapján Magyarország a 42. helyre került, besorolása több mint tíz helyezéssel javult. (a 2015-ös listán az 54. helyen szerepelt) Mindez az NGM megítélése szerint az ország versenyképességét, gazdasági teljesítményét a korábbihoz képest sokkal reálisabban fejezi ki.

A Világbank kiadványa éves rendszerességgel 189 ország versenyképességi mutatóit hasonlítja össze.

Az NGM a közleményben kifejti, hogy a lista összeállításához a korábbi években alkalmazott módszertant számos tagország, köztük Magyarország részéről is több kritika érte, egyebek közt az egyes országok gazdasági teljesítményének méréséhez alapul szolgáló indikátorok tartalmát illetően. A Világbank a tagországokkal folytatott mintegy kétéves dialógus tapasztalatai alapján és többek között a magyar észrevételek figyelembevételével módosította és az idei évben először alkalmazta az országok versenyképességi rangsorának összeállításához szolgáló megújított indikátorokat.

Hozzátették, hogy a Világbank által összeállított versenyképességi rangsort a nemzetközi gazdasági és pénzügyi élet minden szereplője, a potenciális befektetők rendszeresen figyelemmel kísérik, így fontos gyakorlati jelentősége is van.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.