galéria megtekintése

Titkolja a kormány, mi alapján tömik százmilliókkal Garancsi cégét

7 komment


Varga G. Gábor

Titkolózásba fogott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Semmiképpen nem akarják, hogy kiderüljön, milyen szakvélemények alapján állapították meg az online pénztárgépek adatkommunikációjának hatósági árát, amely tavaly 450 millió forint profithoz segítette a Garancsi István kilencvenszázalékos tulajdonában álló Mobil Adat Kft.-t.

A cég utóbb 420 millió forint osztalékot fizetett a tulajdonosainak. A tárca a befolyástól mentes munkavégzésre hivatkozva tagadja meg a korántsem lényegtelen informá­ciók kiadását, így továbbra is kérdéses, hogy egyáltalán megtörtént-e a hatósági ár előírt felülvizsgálata.

Az online kasszák havi díja a kereskedők költsége, az állam állapítja meg, csak nem tudni, mi alapján
Imre György / Népszabadság

Tóth Bertalan szocialista képviselő nem sokkal azután fordult közérdekűadat-igényléssel az NGM-hez, hogy a Népszabadság megírta: a nemzetgazdasági tárca – holott maga írta elő – két éven át vélhetőleg­ nem vizsgálta felül az adóhivatalhoz bekötött kasszák kommunikációjáért fizetendő hatósági árat. Ezzel az NGM gyakorlatilag luxusprofithoz segíti az online pénztárgépek adatforgalmát biztosító vállalkozásokat, elsősorban Garancsi István cégét. A képviselő arra volt kíváncsi, hogy a hatósági ár 2013-as megállapítása során, majd 2014 és 2015 utolsó hónapjában milyen véleményt adtak a hatósági ár felülvizsgálatához a mobilszolgáltatók és a médiahatóság. (Az NGM rendelete ugyanis előírta e szereplők megkérdezését.)

 

– A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, valamint a szolgáltatók javaslatainak nyilvánosságra hozatala veszélyezteti az NGM feladat- és hatáskörének illetéktelen külső befolyástól mentes ellátását – írta a tárca, azt indokolva, miért tagadja meg az adatok kiadását. Ez a többi között azért is furcsa, mert a médiahatóság korábban már lapunk kérdésére közölte: sem 2014 végén, sem 2015 végén nem érkezett hozzájuk felkérés a szakmai álláspont kialakítására. 2013-ban pedig rögzítették: fontos, hogy az online kasszák működtetése a lehető legkisebb költséget okozza, ez pedig a hatósági ár alkalmazásával nem érhető el. 2013-ban egyébként a Varga Mihály vezette tárca sikerrel csökkentette az árakat, hiszen a hatósági ár nyolcszáz forintos havidíj-csökkenést hozott a kiskasszák adatátvitelében. A piacon egyeduralkodóvá vált, akkor még nem Garancsi István tulajdonában álló Mobil Adat eredetileg 2300 forintra árazta a szolgáltatást. Tállai András adóügyi államtitkárként már nem volt ilyen hatékony az árcsökkentésben.

Tállai Andrásnak a veszteséggel indokolták, hogy nem csökken az ár, ám a cég nyereséges
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Cikkünk megjelenését követően­ a tárca elküldte álláspontját, miszerint folyamatosan egyeztetnek az érintettekkel, de arról, hogy a felülvizsgálat az előírtaknak megfelelően megtörtént volna, nem tettek említést. Később Tállai András adóügyi államtitkár szintén Tóth Bertalan parlamenti kérdésére azt válaszolta, azért nem változtattak a hatósági áron, mert a Mobil Adat Kft. arról tájékoztatta őket, hogy a szolgáltatás számukra már így is veszteséges, és alacsonyabb áron nem tudják azt tovább nyújtani. Márpedig az online kasszák működése szempontjából ez kritikus fontosságú.

Az államtitkár ezzel nemcsak azt ismerte el, hogy a minisztériumban senki nem nézte meg a nyilvános és ingyenes adatbázisokban, hogy a cég félmilliárdos nyereséget termelt és a tulajdonosai 420 millió forint osztalékot vettek fel, de egyben azt is, hogy engedtek a társaság fenyegetésének. Az online kasszák működése minden pénztárgép után minimum 1500 forint havi költséget jelent a kereskedőknek, ami évente tizennyolcezer forint. A PC-s kasszák havi díja 2500 forint. A Mobil Adat a magyar Vodafone közreműködésével nyújtja a szolgáltatást.

Garancsi előrenéz?

Mobil Adat Holding Zrt. néven céget alapított Garancsi István a napokban – írta meg a Hvg.hu. Az ötmilliós alaptőkével indított társaság minden részvénye az övé, de ez később változhat, mert speciális elsőbbségi papírokat is létrehoztak osztalék-, illetve elővásárlási elsőbbségre. A cég vezére Sas Róbert, aki a Garancsi többségi tulajdonában álló Mobil Adat Kft. vezetője is. A vállalkozás alapítása időszerű: az online pénztárgépekéhez hasonló biztonságos adatkapcsolatra szükség lesz az e-számlázás bevezetésekor, az automaták NAV-bekötésekor és a jelenlegi online kasszás kör kiszélesítésekor is. A Mobil Adat azért lehet nagy szereplő ezen a piacon, mert az állam olyan SIM kártyák használatát írta elő, melyek mindhárom mobilhálózaton működnek, ilyet a magyar mobilcégek csak külföldi partnereik révén tudnak kínálni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.