Külföldön nyomul a Waberer's

Terjeszkedne a Waberer's Holding: a közúti fuvarozó társaság bekebelezhető cégeket keres a környező országokban, alkalmazottai számát hazánkban 200-300 fővel növelné az idén. Az új érdekeltségek megszerzésére, a csoport járműflottájának bővítésére a tulajdonosok tőkeemelése nyújt fedezetet.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jóváhagyására vár terveivel a Waberer's Holding Zrt. A közép- és kelet európai térség legnagyobb közúti fuvarozó- és szállítmányozó cége a közelmúltban jelentette be, hogy részvényeinek 49,05 százalékát megvásárolta a Mid Europe Partners (Mid Europa) magántőke társaság. A tulajdonosok kedden beszámoltak arról is: mire fordítják pénzüket.

Együttesen 24 millió euróval, mintegy hatmilliárd forinttal emelik a tulajdonosok a Waberer's Holding tőkéjét, ha a GVH jóváhagyja a Mid Europa részvényvásárlását - tájékoztatta lapunkat Wáberer György. A társaság elnök-vezérigazgatója és tulajdonosa úgy számol: új befektetőjük a versenyhivatal engedélyének megérkezése után végrehajtja a rá eső 12 millió eurós, hozzávetőleg hárommilliárd forintos tőkeemelést. Amit a fuvarozó vállalkozás névadó tulajdonosának tőkeemelése követ majd.

Az elképzelések szerint a tekintélyes tőkeinjekciót a Waberer's részben fejlesztésekre fordítja. Jelenleg mintegy 2300 kamionból álló járműflottáját a cég az idén 100-200 új tehergépkocsival bővíti. További hozzávetőleg 200-300 már meglévő, három évesnél régebbi autóját pedig újra cseréli. Mindez azonban azt is jelenti, hogy a növekvő járműpark kiszolgálásához a társaságnak új munkatársakra is szüksége lesz - Wáberer György szerint a fuvarozó és szállítmányozó vállalkozásnál különböző munkakörökben 200-300 új dolgozónak adhat munkát az év végéig.

Friss tőkéje egy részét a Waberer's terjeszkedésre költené. A környező országokban már keresik azokat a szakvállalkozásokat, amelyek felvásárlásával növelhetik érdekeltségeik számát. A 2010-et 331 millió eurós, vagyis mintegy 95 milliárd forintos árbevétellel záró cég így várakozásaik szerint néhány éven belül megduplázhatja forgalmát, és az Európa hatodik legnagyobb közúti fuvarozó-, szállítmányozó vállalkozásának címét a dobogós harmadik helyre cserélheti.

A Mid Europa ugyanakkor nem titkolja azt sem: a Waberer's a magántőke társaság számára három-öt éves befektetés. Ha ez letelik, a befektető előreláthatólag a tőzsdén értékesíti részvényeit.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.