Tényleg kezdhetnek félni az Uber-sofőrök, új utast már senki nem fogad

A hét végén levették az első uberező rendszámát a Liszt Ferenc repülőtérnél, amely után gyorsan reagált az amerikai hátterű vállalat.

Forrásaink szerint az Uber fuvarját a reptéren befejező hölgy meglepődött azon, hogy a rendőrök elindították vele szemben azt az eljárást, amely következtében kivonták autóját a forgalomból, s levették róla a rendszámot. A jegyzőkönyvben – a helyszínen lévő beszámolók szerint – a napokban módosított kormányrendeletre hivatkoznak, ez alapján immár valóban van mitől tartani az Uber hálózatát használó sofőröknek. Az alapvetően taxisok által látogatott hallotaxi.hu oldalon akadt néhány bejegyzés, amely arról szól, hogy részükről eddig tartott a lendület, s ilyen környezetben sofőrként már nem kívánják használni az Uber rendszerét, mert tartanak a súlyos retorzióktól.

A cég ugyanakkor gyorsan reagált a történtekre. Szombaton már egy olyan üzenetet küldött a sofőröknek, amelyben biztosítanak mindenkit, számíthatnak a támogatásukra, s ha vezet a partnerük, akkor azzal nagyon sokat kereshet. A felhasználók szerint ezen felül szombattól az Uber csak olyanok utazási igényét „hagyja jóvá", akik nem először hívnak autót, vagyis nem újak a hálózatban. Ha valaki új tagként szeretne kocsit kapni, annak már nem megy.

Magunk is tettünk ezzel egy próbát, s egy új letöltés után valóban azt az üzenetet kaptuk, hogy „nincs elérhető autó", ám nem csak a környékünkön, hanem az egész városban. Hogy ez valóban egy biztonsági intézkedés eredménye, vagy a rendszámlevétel ennyire megrettentette a sofőröket, az nem derült ki, mindenesetre korábban ilyen üzenettel nem találkoztunk.

Mint beszámoltunk róla, február elején jelentette be Fónagy János, a fejlesztési tárca államtitkára, hogy a minisztérium rendeletmódosító javaslata szerint a jogsértő taxiszolgáltatás megakadályozása érdekében – bejelentéskor meg is nevezte az uberezőket – a rendőrségnek a rendszám levételére, a gépkocsi-forgalomból való kivonására is felhatalmazása lenne. A módosított kormányrendelet néhány napon belül meg is jelent a Magyar Közlönyben. A változtatásra azért volt szükség, mert a kormány igyekezett csitítani az elégedetlenségüknek egyre erőteljesebben hangot adó fővárosi taxisokat, akik korábban több napon át demonstráltak is Budapest belvárosában. Utóbbiak azt vetették a kabinet szemére, hogy nem tesz semmit, miközben – szavaik szerint – a kiskapukat kihasználó utazásmegosztó szolgáltatás immár havi százezer fuvart bonyolít, amellyel már a legnagyobb taxis fuvarszervező vállalatokkal konkurál, s jelentős bevételt húz ki a zsebükből és a költségvetésből is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.