Teherrel is jár az elszámolás

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) minden olyan esetben határozottan fellép, amikor a jogszabály alapján a hitelintézeteknek vagy pénzügyi vállalkozásoknak végre kell hajtaniuk az elszámolást, ám ezt nem teszik meg. Ilyen jogsértő esetekben az érintett pénzügyi intézmények a legszigorúbb jegybanki intézkedésre számíthatnak – mondták lapunknak az MNB-nél.

A jegybankot azután kérdeztük meg, hogy kiderült: az egyik legnagyobb autófinanszírozó, a Lombard Lízing nem hajlandó elszámolni több száz ügyfelével a panaszok alapján azért, mert a magánszemélyként vásárolt teherautót a cég szerint üzleti célra is használják, s ezért nem fogyasztónak, hanem vállalkozónak számítanak.

Lesznek mosolygós arcok a Lombard ügyfelei között
Lesznek mosolygós arcok a Lombard ügyfelei között
Teknős Miklós / Népszabadság

A Lombard Lízing ügyében a jegybank egyértelmű álláspontja az, hogy ha valaki fogyasztói hitelt vett fel, akkor a törvény alapján vonatkozik rá az elszámolás. A pénzügyi intézmény utólag nem vizsgálhatja felül, hogy milyen célra használta fel az adott fogyasztó a hitelt: ha valaki a kölcsönt fogyasztói hitelként vette fel, akkor az most is fogyasztói hitelnek minősül.

A Lombard Lízing esetében két probléma merült fel: egyrészt a társaság több ügyfelénél utólag kívánta minősíteni az adott hitelszerződéseket. Fogyasztói kölcsönökről azt állapította meg, hogy azok vállalkozói hitelek lennének. A másik probléma, hogy a társaság közlése szerint a szerződéskötések idején nem vette nyilvántartásba, hogy az ügyfelek fogyasztói vagy nem fogyasztói hitelt vettek fel. Emiatt a Lombard Lízing a hitel tárgya, a finanszírozás célja –például az adott gépjármű jellemzői – alapján próbálta meg egyes ügyfeleivel szemben egyoldalúan, visszamenőleg kimondani, hogy nem fog elszámolni velük, mert a társaság szerint azok valójában vállalkozóként vették fel a hitelt.

A jegybank e második probléma kapcsán is felhívta a cég figyelmét arra, hogy a lehető legkörültekintőbben kell eljárnia. A társaság nem tehet egyoldalú megállapításokat, hanem – ha tényleg elmaradt korábban a hitel besorolása – csak az érintett ügyfelek bevonásával, közösen állapíthatja meg, hogy milyen minőségben történt a hitel felvétele.

Az MNB ezzel összefüggésben kötelezte a céget, tájékoztassa ügyfeleit arról, hogy a felmerült problémákkal kapcsolatban milyen jogorvoslati lehetőségeik vannak. Ennek a cég eleget is tett, erre a saját honlapján az MNB kötelezésében foglaltaknak megfelelő módon és helyen felhívja a figyelmet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.