galéria megtekintése

Kemény lépéseket ígérnek Orbánéknak a taxisok

– Elég volt a kormány ígéreteiből, eredményeket akarunk. Azt, hogy minél előbb lépjen életbe az országos taxirendelet, ami rendet rak a hazai személyszállítás területén, és a törvénytelenül szolgáltatókat eltávolítja a piacról – fogalmazta meg a fővárosi taxisok elvárásait a mai, Alkotmány utcában tartott demonstrációjukon a Kobra néven bemutatott sofőr. A taxisok a déltől alig fél óráig tartott megmozdulásukon igen nagy számban jelentek meg, tele volt sárga autóval Budapest egyik meghatározó utcája.

A korábbi évek élénk piaci vitái alapján akár meglepőnek is mondható egységet a mintegy fél éve a budapesti piacon lévő Uber kovácsolta. 

A felháborodás és az ellenállás az amerikai okostelefonos, utazásmegosztó szolgáltatóval szemben egyértelmű volt a taxisok körében. A demonstráción rövid beszédet mondó felszólalók mindegyike illegálisnak nevezte az Ubert, s betiltását követelték. Lapunknak több taxis is részletezte, hogy mi is a baja a vállalkozással. – A drosztengedélyt kiváltó sofőröktől kötelezettségek sorát várják el – sorolták. Téli, nyári gumi használatát, a légkondicionálót, az oktatások sorát, a sárgítást említették a legtöbben, míg az uberes autósok ezektől eltekinthetnek. – Ez olyan, mintha elkezdenék zárjegy nélküli cigarettát árulni, aligha hiszem, hogy azt megúsznám – magyarázta egyikük. Ez a példa egyébként a demonstráción felszólalóktól többször is elhangzott.

Az Alkotmány utca megtelt taxisokkal
Teknős Miklós / Népszabadság

 

Kérdésünkre, hogy a piacon mennyire érzik az Uber térhódítását, egy idősebb kollégájuk annyit mondott, hogy ismereteik szerint már havi 100 ezer fuvart bonyolít az amerikai cég, míg egy nagy hazai társaságnak 90-140 ezer között van a havi fuvarszáma. Hozzátette gyorsan: ezek csak becsült adatok, pontosan nem tudják, mennyit forgalmaz az Uber. Ahogy fogalmazott: egy komoly fuvarszervezővel több lett a piacon. Volt, aki annyit mondott a budapesti helyzettel kapcsolatban, hogy a forgalom egyes időszakokban 20-30 százalékkal is elmarad az Uber miatt a korábban megszokottól. A kiesés különösen hétvégéken és este érzékelhető, amikor a fiatalok a buliidőszakban megnézik, mennyit költenek taxizásra.

– Most összegyűltünk egy figyelemfelhívásra, de ha nem lesz eredménye, akkor drasztikusabb és nagyobb lépésre számíthatnak a döntéshozók – jegyezte meg egy 36 éve taxizásból élő sofőr. A kormánynak és az önkormányzatnak meg kellene védenie a hazai állampolgárokat és szolgáltatókat. Ezt hangoztatják mindenhol, ehhez képest a „mi rendeletünkkel kapcsolatban hónapok óta nem történik semmi, ami nekünk komoly károkat okoz” – fejtették ki.

Elvárjuk a kabinettől, hogy tegye rendbe a hazai személyszállítás szabályozását, és ne hagyja, hogy emberek elveszítsék munkájukat – hangoztatta az előzőekkel egybecsengően Metál Zoltán, a Országos Taxis Szövetség elnöke, aki a demonstráció vezető szónoka volt. Azt szeretnék, hogy jogosulatlanul személyszállítással foglalkozók és az őket munkával ellátók tevékenységét szüntessék meg. Ezt Peredi Péter, a Fuvosz főtitkára azzal egészítette ki, hogy kedden a kormányfő képviselőinek ezzel a kéréssel egy újabb levelet nyújtanak át, s bíznak abban, hogy holnap a kormányülésen elfogadják a rendeletet.

Minden késlekedés ront a helyzeten – tette hozzá. Az országos rendelet életbeléptetésére azért van mielőbb szükség, mert a személyszállítással foglalkozók jövedelemtermelő képessége a fővárosban drasztikusan romlott az utóbbi időben. Horváth Csaba, a Budapesti Taxi vezetője összefoglalásként annyit mondott, hogy az Uber nem egy startup, hanem egy csalás.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.