Taxis céget is utolért a Buda-Cash-ügy

Schobert Norbi mellett is akadnak „áldozatai" a Buda-cash botránynak. Olyan cégek is kínos helyzetbe kerültek, akik nem is sejtették, hogy a brókerház botránya rajtuk is csattanhat. Lapunk információi szerint a Tele5 Taxinál is problémát okoz a helyzet – erről szóló üzenetet a cég számát tárcsázva délután már meg is lehetett hallgatni.

 A Buda-Cash tulajdonosokhoz köthető DRB Bank felelt ugyanis a taxitársaság POS termináljainak működtetéséért. A probléma pedig abban áll, hogy kártyás fizetés jelenleg nem működik a társaság autóiban, a Buda-Cash-es zárolások miatt. Ismereteink szerint erről a tagságnak kedden este küldtek is egy levelet, amelyben vázolták a helyzetet, illetve jelezték minél előbb szeretnék a „kellemetlenséget" megszüntetni. Az üggyel kapcsolatban kerestük a Török Vilmost, a cég taxi üzletágának vezetőjét, ám csupán annyit mondott, hogy a kérdésben semmilyen nyilatkozatot nem kíván tenni.

A budapesti taxis társaságok, így a Tele5 helyzete azért is kényes, mert a 2013 szeptemberében hosszú viták és tárgyalássorozat után hatályba lépett fővárosi taxis rendelet külön kiemeli, hogy a budapesti minősített taxikban és a fuvarszervező társaságoknak kötelező biztosítaniuk kártyás fizetés lehetőségét. A rendelet szövege alapján, aki a számukra felállított elvárásokat nem teljesíti – így köztük akár a bankkártyást fizetés lehetőségét sem –, annak az engedélyét vissza lehet vonni.

Felvetésünkre egy betétbiztosítással foglalkozó szakember, hogy miért fajult eddig a helyzet – hiszen ebben a helyzetben a kártyás fizetést akár engedélyezni is lehetne, s a számlára akár mehetnének is az ügyfelek fizetései, onnan csak levenni nem lenne szabad a tőkét – úgy reagált: a Buda-Cash ügye furcsa felállás. Alighanem a brókerházhoz köthető pénzintézetek esetében a csatolt szolgáltatásokat teljes egészében leállították, így a POS terminálok használhatatlanná váltak. Ha valaki gyorsan akarja rendezni a sorait, akkor az a legjobb, ha egy másik pénzintézetnél indítja újra a működést.

A kialakult helyzetért ugyanakkor társaság aligha tehető felelőssé, s ezzel kapcsolatban a Budapesti Közlekedési Központot (BKK) is kerestük. A vállalat lapunknak úgy reagált: a BKK felé „nem érkezett bejelentés sem taxis egyéni, sem pedig taxis társas vállalkozástól azzal kapcsolatban, hogy számlájukat a Buda-Cash valamelyik pénzintézeténél vezették, és a POS-termináljuk rajtuk kívülálló okból használhatatlanná vált volna. Bejelentés hiányában egyelőre hivatalosan arról tájékoztathatjuk, hogy taxis vállalkozás POS-terminálját, annak üzemszerű működését a Buda-Cash pénzintézet működésének felfüggesztése nem érinti."

Lapunknak nyilatkozó szakemberek mindezekkel együtt azon a véleményen voltak, hogy abban az esetben, ha bármilyen hátrány vagy veszteség ér egy vállalkozást kártyás fizetés hiánya miatt, az a számlavezető bankkal szemben jogi fellépésre szinte biztosan lehetőséget ad. Ha ez így alakulna, akkor például a Tele 5-nek is lehet erre módja, más kérdés – tették hozzá –, hogy a kialakult körülmények között jogász legyen a talpán, aki érdemi kártérítést ki tudna csiholni a DRB Bankból.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.