Távozik az MKB elnök-vezérigazgatója

Az MKB kényszerű átszervezését már nem Erdei Tamás vezényli le. Az egyik legnagyobb magyar bank elnök-vezérigazgatója csaknem három évtized után távozik a pénzintézettől.

Távozik az MKB Bank elnök-vezérigazgatói székéből Erdei Tamás. A bank felügyelő bizottsága március 8-tól Simák Pál vezérigazgató-helyettest bízza meg a pénzintézet vezetésével – derült ki a pénzintézet közleményéből. A Figyelő tegnap több, egymástól független forrásból értesülve számolt be Erdei távozásáról, a lap információját a bank akkor nem kívánta kommentálni.

Az elnökvezérigazgató hosszas mérlegelés és a tulajdonossal történt közös megállapodás eredményeként úgy döntött: átadja a pénzintézet vezetését, tekintettel arra, hogy a gazdasági és pénzügyi válság következtében az MKB-nak szükségszerű átalakuláson kell keresztülmennie.

Stephan Winkelmeier, az MKB felügyelő bizottságának elnöke, a BayernLB pénzügyi vezérigazgató-helyettese megerősítette: a főtulajdonos határozott és elkötelezett szándéka, hogy az MKB a magyar pénzügyi piac meghatározó szereplője maradjon, és ehhez a jövőben is megad minden szükséges támogatást. A BayernLB maximális elkötelezettségét mutatja, hogy az elmúlt, nehéz pénzügyi évet követően február 17-ével sikeresen lezárul az MKB tulajdonosi tőkeemelése.

A bank vezetésével Simák Pál stratégiai és pénzügyi vezérigazgató-helyettest bízza meg az MKB közgyűlése, aki 2008 óta látja el a stratégia és üzletpolitika, a számvitel, a kontrolling, a tőkemenedzsment, a csoportirányítás, valamint a humánpolitika területek felügyeletét, egyúttal elnökli a bank eszköz-forrás, valamint gazdálkodási és bankfejlesztési bizottságait. Ezt megelőzően a McKinsey & Company vezetői tanácsadó cég partnereként bővítette ismereteit pénzintézeti területen. Ezek, továbbá az itt eltöltött négy esztendő alatt az MKB működéséről szerzett átfogó és mélyreható ismeretei messzemenően alkalmassá teszik a vezérigazgatói feladatok átvételére.

Erdei 1983 óta dolgozik az MKB-nál, 1994-től vezérigazgatóként, majd 1997-től elnök-vezérigazgatóként áll a pénzintézet élén. Miközben közel tizenöt évig a Magyar Bankszövetség elnökeként képviselte a pénzügyi szektor érdekeit, rendkívül eredményes munkát végzett az MKB első számú vezetőjeként: irányítása csaknem két évtizede alatt a pénzintézet Magyarország egyik meghatározó univerzális nagybankjává fejlődött – méltatja a bank a távozó vezető érdemeit.

A klasszikusan stabil és eredményes nagyvállalati profil után az MKB sikeresen nyitott a kis- és középvállalatok, valamint a lakosság szélesebb rétegei felé, jelentősen növelve piaci részesedését a lakossági és privátbanki ügyfélkörben, piacvezetővé válva a faktoring üzletágban. Ezen időszak alatt – az ügyféligényeknek megfelelően – folyamatosan bővült a pénz- és tőkepiaci üzletág, erősödtek a gépjárműfinanszírozás, valamint a nyugdíj- és egészségpénztári pozíciói, az MKB Biztosító elindításával pedig belföldön teljes körűvé vált a bank univerzalitása.

Két leánybankján keresztül az MKB regionálisan is kiterjesztette működését. Minőségi szolgáltatási színvonalával, illetve termék- és szolgáltatáspalettájával, valamint ügyfélközpontúságával az MKB kiemelkedő értéket képvisel a pénzügyi piacon.

Erdei Tamás 2010 őszén még a Bankszövetség vezetőjeként fogadta Rogán Antalt és Kósa Lajost
Erdei Tamás, a Bankszövetség vezetője fogadja Rogán Antalt és Kósa Lajost – Nincs miről tárgyalni?
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.