4,2 százalék volt a tavalyi infláció

A KSH adatai szerint tavaly átlagosan 4,2 százalékkal emelkedtek itthon a fogyasztói árak. A legnagyobb mértékben a háztartási energia drágult, ruhát viszont közel annyiért vehettünk, mint egy évvel korábban.

Tavaly a fogyasztói árak átlagosan 4,2 százalékkal emelkedtek az előző évhez viszonyítva – derül ki a KSH most publikált adataiból. A legnagyobb mértékben a háztartási energia drágult, 8,2 százalékkal. Átlag felett növekedtek a szeszes italok és a dohányáruk (7,5százalék), a szolgáltatások (4,6 százalék), valamint az élelmiszerek (4,4 százalék) árai. Az átlaghoz képest kisebb mértékben drágultak a tartós fogyasztási cikkek (2,6 százalék) és az egyéb cikkek (1,1 százalék). A ruházkodási cikkekért pedig mindössze fél százalékkal kellett többet fizetni, mint egy évvel korábban.

Decemberben egyébként összességében nem gyorsult a pénzromlás üteme az előző hónaphoz képest, sőt egyes termékek, szolgáltatások esetében csökkenést mért a KSH. Az élelmiszerek árai például 0,2 százalékkal maradtak el a novemberi szinttől. Ezen belül az étolaj 8, a szalámi, szárazkolbász, sonka 3,5, a cukor 2,9, a liszt 2,3, a baromfihús 1,8, míg a sertéshús 1,5 százalékkal került kevesebbe, mint egy hónappal korábban. Emelkedett viszont 4,6 százalékkal a sajt, 2,4 százalékkal a tojás, 1,7 százalékkal az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) és 1,4 százalékkal a tej ára.

A legnagyobb mértékben a háztartási energia drágult (0,8 százalék), ezen belül az elektromos energia ára 4,6 százalékkal nőtt, a távfűtésé azonban 11,6 százalékkal csökkent. A szolgáltatások körében kis mértékű áremelkedés (0,1 százalék) volt megfigyelhető. A szeszes italok, dohányáruk ára összességében nem változott az előző hónaphoz képest. Árcsökkenés következett be a ruházkodási cikkek (0,4 százalék) és az egyéb cikkek (0,3 százalék) esetében, ez utóbbin belül az üzemanyagok ára egy százalékkal csökkent. A tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 0,2 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, az előző hónaphoz viszonyítva.

Tavaly decemberben az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest átlagosan 5,6 százalékkal növekedtek a fogyasztói árak. Az élelmiszerek árai az átlagosnál kisebb mértékben, 2,9 százalékkal emelkedtek. Ezen belül jelentősen drágult a csokoládé és a kakaó (9,8), a tojás (9,2), a párizsi és a kolbász (8,8), valamint a házon kívüli étkezés (7,1 százalék). Árcsökkenés következett be az étolaj (20,4), a tej (6,1) és a liszt (4,8 százalék) esetében. Az átlaghoz képest nagyobb mértékben, 10,2 százalékkal drágultak az egyéb cikkek, ezen belül az üzemanyagok ára 18,8 százalékkal, a gyógyszer, gyógyáru 8,3 százalékkal drágult. Szintén átlag feletti (10) volt az áremelkedés a szeszes italok, dohányáruk, valamint a szolgáltatások (5,8 százalék) esetében. Ez utóbbin belül a szemétszállítás 15,6, a vízdíj 11,6, a csatornadíj 11,5 százalékkal drágult.

A tartós fogyasztási cikkek (4,0) és a háztartási energia (2,7) körében átlag alatti volt az áremelkedés, ez utóbbin belül az elektromos energia ára 15,9 százalékkal nőtt, a távfűtés ára 15,1 százalékkal, a vezetékes gázé 4,4 százalékkal csökkent. A ruházkodási cikkek esetében kis mértékű áremelkedés (0,1százalék) következett be.

Novemberben éllovasok voltunk

Az Európai Unió 27 tagországában tavaly novemberben a fogyasztói árak átlagosan egy százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Árcsökkenés volt megfigyelhető többek között Írországban (2,8) és Észtországban (2,1), a legnagyobb áremelkedést pedig Magyarországon (5,2) és Romániában (4,6 százalék) mérték.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.