Mivel a tankok elhaladási zajának szabályozására Brüsszelben máig nem alkottak rendeletet, és a páncélosoknak nem kell megfelelniük egyetlen uniós környezetvédelmi normának sem, a V-46-os motorok üvöltését, illetve sportosan oldalra kivezetett kipufogójának füstjét, messzire viszi a szél. A zászlóaljparancsnok azonban tapasztalatból tudja, nincs ez másként a legnagyobb hadseregek páncélos erőinél sem. Azon kevesek közé tartozik, akik kiképzést kaptak az amerikai M1 Abrams harckocsi vezetésére és kezelésére, mégis elégedett saját alakulata eszközeivel.
És nem azért, mert az orosz T-72-es első közelítésben minden autós álma. Noha kétségtelen, a 41 tonnás páncélost vonzóvá teszi, hogy tavaly március 15-én bizonyította, a legnagyobb hóban is megállíthatatlan. Oldalán meg sem látszik, ha a bevásárlóközpont parkolójában a belenyitják az ajtót, és 780 lóerős motorjával veri a szomszéd tuningolt verdáját. Méghozzá úgy, hogy szinte bármivel elmegy, ami ég: dízel üzemanyagot éppen úgy lehet bele tankolni, mint benzint, kerozint, vagy a katonai pletykák szerint jófajta házi pálinkát, import vodkát.
Na meg ott van az is, hogy ha valaki a Tatán állomásozó zászlóalj gépei közül jutna hozzá egyhez, a hetvenes-nyolcvanas években gyártott tankkal az oldtimer vizsga megszerzése sem lenne nagy kunszt, ami adózási szempontból tartogatna előnyöket. Igaz, cserébe egy-két apróságot el kell fogadni.
A lelkesedést hűtheti például, hogy a támadótank nem igazán családi modell. Páncélja alatt, 39 gránát társaságában, legfeljebb hárman utazhatnak. Ami házastársak között eleve vitára adhat okot, mert előre el kell dönteni, ki ül a forgó lőszertároló fölé a parancsnok, vagy az irányzó, és ki előre, a vezető helyére. Az üléseken se szövet, se bőr, és az autós szakírók feltehetően panaszkodnának a lemezszékek csekély oldaltartására is.
Ráadásul az olyan extrákról, mint a légkondicionáló, a szervokormány, vagy a motoros ablakemelő eleve le kell mondani. Légzsákok helyett van sima csövű agyú és két géppuska, esetleg ködgránátvető. Aki pedig még ezek után is hét méter hosszú, négy méter széles, és 2,5 méter magas T-72-est szeretne, számoljon vele, hogy bár tankjában 1200 liter üzemanyagnak van hely, óránként, vagy száz kilométerre számolva, a fogyasztás akár négyszáz liter is lehet.
A 11. Harckocsi zászlóalj „sztárja" ezzel együtt nem egy egyszerű T-72-es, a legdurvább jármű címet egy harckocsi-vontató érdemelte ki. Méghozzá azzal, hogy egy kilenc kilométeres vontatási feladatot 250 liter dízelolaj elfogyasztásával tett emlékezetessé. És állítólag még meg se hajtották.
Hattyár István, és zászlóaljának hivatásos, illetve szerződéses állománya azonban nem bevásárláshoz, netán erdei piknikezéshez veszi igénybe az Uralvagonmas üzeméből kikerült lánctalpasok tudását. Számukra a tank munkaeszköz, amelynek avatott kezelésén nem mellékesen az életük múlhat. A harckocsi-szimulátortól a lőtérig vezető kiképzésnek éppen ezért valójában sosincs vége.
A március végén megrendezett háromnapos gyakorlaton a harckocsizók begyakorolták mindazt, ami éles helyzetben előfordulhat. De a csúcspont kétségtelenül a fegyverek és irányzóműszerek beszabályozásával, a löveg és a mellette tüzelő géppuska összehangolásával, katonául párhuzamosításával kezdődő éleslövészet volt. Ami a Honvédelmi Minisztérium (HM) engedélyével a háttérben ácsorgó, narancssárga füldugós civilek számára külön magyarázat nélkül is tisztázta a kérdést: ha a T-72-es tüzet nyit, nem csak a torkolattűz villanása, de a lőtér melletti hegyekről visszaverődő lövés hangja is nagyobb a szilveszteri petárdázáskor megszokottnál.
És, hogy az élmény teljes legyen, a vendégek ízelítőt kaptak abból is, a belövést követő feltöltés, tankosul bemálházás után rohamra induló harckocsik háta mögött fél kilométerrel, mennyire remeg a föld az L80-as harckocsiágyú elsütésekor. Mégsem kellett senkinek bizonygatni, a háttérben állni sokkal jobb, mint az akár óránként 75-80 kilométeres sebességgel támadó tankok irányzótávcsövének középpontjába kerülni. Mert hát, a nagyjából két kilométerre kijelölt célterületen a stabilizált lövegből kilőtt gránátok becsapódása nyomán, látszólag kő kövön nem maradt.
A tatai páncélos alakulat valódi ellenséggel még nem találkozott. Gyakorlat szintjén azonban embereinek és gépeinek láthatólag jól megy a tankölés, és az alacsonyan szálló ellenséges légijárműveknek sem sok jót ígér, a lőtér fölé emelt, helikoptert mintázó célpontok gyászos vége. A zászlóaljparancsnok így elégedett lehet. Feletteseinek ráadásul nem csak azt jelenthette, hogy a kijelölt célokat tankjai elpusztították, de elmondhatta azt is: a több tucatnyi ágyúlövés, és géppuska sorozat ellenére a célkörzeten kívül kár nem esett.
Még a bozót sem gyulladt meg. Vagyis, ha valóban harci körülmények között végezték volna a dolgukat, sanszos, hogy csak az ellenség megsemmisítése kerül be a hírekbe, a járulékos veszteségek miatt senkinek nem kell magyarázkodnia.
