Takarított a kormány a kiemelt projektek között

Útfelújítások mellett nagy projekteket, az államigazgatás elektronizálását és egészségügyi programokat is törölt a kormány az Új Magyarország Fejlesztési Tervből.

A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat mellékletében felsorolt, törölt projektek között szerepel több Vas és Zala megyei útfelújítás, így például elmarad a Szentgotthárd-Rábafüzes (országhatár) közti út felújítása is. A nagyobb törölt projektek között van a Hévíz nemzetközi Gyógyhely egészségturisztikai fejlesztése – Új Fürdő és Terápiás Centrum kialakítása -, valamint a kecskeméti Kreatív Innovációs Központ, és a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. IKEA projekt.

Az államigazgatás elektronizálása keretében törölték a hatósági eljárások elektronikus támogatása, és az elektronikus adatcsere az államigazgatási szervek között projektet. E körbe tartozik a Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszeren működő elektronikus szolgáltatások informatikai biztonsági auditja és szervezetszintű technológiai értékelése, továbbá a telefonos ügyfélkiszolgálási rendszer, illetve az  elektronikus azonosítás megteremtése - mindhármat törölte a határozat.

A törlési listán szerepel még az egészségügyi programok közül a szűrőprogramok és országos kommunikációjuk (a népegészségügyi szervezett szűrési programok támogatása), továbbá a betegazonosítási rendszer fejlesztése, valamint a nemzeti e-Health rendszer bevezetésének a támogatása.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.