galéria megtekintése

Lázár minisztériumából igazol takarítókat a MÁV

Másfélszer többet költ takarításra a MÁV az idén, mint korábban. Összesen majd négymilliárd forintból tisztulhatnak a vasútállomások és az épületek. A helyiségeket egyebek mellett az a Jánosik és Társai Kft. söprögeti majd, amelyik Lázár János minisztériumának tisztán tartásáért is felel.

Lázár János minisztériumából igazol takarítókat a MÁV, miután lezárta épületei takarítására kiírt tenderét. Lapunk megkeresésére a társaságnál közölték: a tavaly ősszel megindított közbeszerzési eljárás eredményét hamarosan közzéteszik. Az érintett 959 település 1408 szolgálati helyén 9956 építmény 3,2 millió négyzetméterének tisztán tartására a következő években az eddigi keret másfélszeresét költik majd. Az éves számla 3,99 milliárd forint lesz.

A „Budapest Kelet és Dél-Alföld Nagyrégió” vasúti létesítményeinek tisztán tartására, valamint hó- és síkosságmentesítésére egy takarító kettőssel szerződik a MÁV. Az 1,096 milliárd forint éves szolgáltatási díj fejében 97 település 407 vasúti szolgálati helyén 2955 építmény 826 ezer négyzetméterének takarítását vállaló páros egyik tagja a Strabag Property and Facility Services (PFS) Zrt.

A konzorcium első helyén jegyzett cége a WING Zrt. és a német Strabag Property and Facility Services GmbH közös vállalkozása. Az 510 főt foglalkoztató társaság piacvezető ingatlanüzemeltető. Referencialistáján számos állami megrendelő, így az MTV, a Mol, a GYSEV, a NAV és a Magyar Államkincstár is szerepel.

 
Más söpri majd tisztára
Más söpri majd tisztára
Németh György / MTI

A „tűzhöz” közelebb ürítgeti a szemeteseket a páros másik tagja, a Jánosik és Társai Kft. Jánosik Lajos cégtulajdonos honlapjukon a többi között azt írja: „építünk, felújítunk, komplex módon ingatlanokat üzemeltetünk, karbantartunk, számos helyen ipari technológiával takarítunk, külterületet gondozunk, illetve személyi és vagyoni értékeket őrzünk”. Az Opten adatai szerint a 850 főt foglalkoztató, 1993 óta működő vállalkozás komoly partnerekkel dicsekedhet. Referenciái között szerepel a Miniszterelnöki Hivatal, az Igazságügyi Hivatal, az MNB, a Magyar Posta Zrt., a Szerencsejáték Zrt., vagy mondjuk a Millenáris Park.

A MÁV másik két nagy régiójában egyetlen céggel kötik meg a következő 36 hónapra szóló, egyszeri 12 hónapos hosszabbításra módot adó takarítási szerződést. A B+N Referencia Zrt. évente 1,49 milliárd forintot számlázhat „Budapest Nyugat és Dunántúl Nagyrégióban” adódó feladatokért. A társaságnak itt 487 településén 570 vasúti ingatlan 3679 építményének 1,17 millió négyzetméterét kell tisztán tartania, és 766 ezer négyzetméteren kell gondoskodnia a hó, illetve a jég eltüntetéséről. Az 1806 főt foglalkoztató társaság nyert a nemzeti vasút „Észak-Alföld Nagyrégiójában” is. Itt 1,39 milliárd forintért 375 település 431 vasúti szolgálati helyén, 3322 építmény 1,2 millió négyzetméterét takarítják majd, 483 ezer négyzetméteren pedig hó- és síkosságmentesítenek. A meglehetősen nagyszabású feladatokra a cég fel lehet készülve. Honlapja szerint legalábbis eddigi megbízói között van a MÁV-Start, az MVM, a Mol, a BKV, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.

Lapunk kérdésére a MÁV-nál közölték, leghamarabb 30 nap múlva, legkésőbb hat hónap elteltével vehetik majd fel a munkát az új cégek. Az utasok legkésőbb nyárra fellélegezhetnek. Hiszen ha már egyszer az állami vasút a korábbi takarí­tói­nak fizetett összegek másfélszeresét költi seprésre, felmosásra, esetenként hólapátolásra, minden vasútállomáson akkora tisztaság lesz, mint Lázár János irodájában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.