Szúrja Brüsszel szemét a becsődölt húsüzemek állami megmentése

Felkeltette az Európai Bizottság érdeklődését a magyarországi húsüzemek állami támogatása - jelentette a hvg.hu brüsszeli forrásokra hivatkozva. Formális eljárást még nem indítottak, de a kormányt már megkeresték az ügyben – írja a napi.hu.
Lehet, hogy a pápai, a gyulai és a kaposvári húsgyár kormányzati kistafírozása a tiltott állami támogatás tipikus esete. A cégek eredményein ma már jól látszik, hogy épeszű piaci befektető egyikre sem adott volna milliárdokat, nem úgy, mint a kormány.

Kiderült, hogy a bizottság vizsgálódik a magyar húsos cégekkel kapcsolatban - erről a testület mezőgazdasági ügyekben illetékes szóvivője, Daniel Rosario adott tájékoztatást a hvg.hu-nak. Formális eljárás ugyan még nem indult, de Brüsszel hivatalosan megkereste a magyar hatóságokat, és további részleteket kért az ügyben. Ennek alapján uniós szankció lehet a történet vége. Hasonló tiltott támogatásra bukkant a bizottság korábban a Malévnél is, ami hozzájárult a légitársaság bedőléséhez.

A húsiparban jó ideje nem értik, miért nem lett uniós szankció a húsipari mentőakció vége. Jó ideje sejthető, hogy a veszteséges cégek nem azért kaptak pénzt, mert jó üzleti lehetőséget jelentettek, hanem inkább azért, mert éppen így diktálták a kormány és az érintett önkormányzatok politikai érdekei. Emiatt feljelentések, panaszok érkeztek Brüsszelbe.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.