Szóltak előre, hogy belehalnak a rezsicsökkentésbe – igazuk lett

Lényegében előre szóltak, hogy a kéményseprés piacán a rezsicsökkentés nem fog menni. Ennek tavasszal hangot is adtak. A szolnoki, Vidra Zoltán tulajdonába tartozó, kéménysepréssel foglalkozó, mintegy 90 főt foglalkoztató vállalkozás a végét járja.

Hétfői hatállyal felszámolás sorsára jutott a Szolnok házainak kéményellenőrzését végző Fűtéstechnikai Vállalkozó Kft. A cég felszámolóbiztosa még aznap fel is mondta a várossal meglévő kéményseprési közszolgáltatói szerződést - tudtuk meg Pókász Endrétől, a polgármesteri hivatal sajtóreferensétől. Ilyenkor a katasztrófavédelem feladata egy másik kéményseprőcég kijelölése. Noha az új közszolgáltató kiléte számukra még nem ismert, biztosak abban, hogy a hatóságok rövid időn belül intézkednek a pótlásról. Mivel a szerződés felmondása értelmezése szerint nem jelenti azt, hogy a kft. szakemberei azonnal le is vonulnának, a szóvivő úgy vélte, hogy a szolgáltatás folyamatossága így biztosított lesz. Azt sem zárta ki, hogy a munkák elvégzését az új felállásban is a Fűtéstechnikai Vállalkozó Kft. helyi szakembereire bízzák.

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság lapunk szeptemberi megkeresésére azt a tájékoztatást adta, hogy több megyében bontott már szerződést a helyi kéményseprőcég, de új szolgáltató kijelölésével eddig mindenütt sikerült fenntartaniuk az ellátás folyamatosságát.

A cég - jelenleg elérhetetlen - eddigi tulajdonos-ügyvezetője, Vidra Zoltán a Magyarországi Kéményseprők Országos Ipartestületének (MKOI) elnökeként korábban többször is hangoztatta, hogy társaságát - és vele együtt az egész ágazatot - a kéményseprőket különösen sújtó központi rezsicsökkentés küldte padlóra. Mint emlékezetes, tavaly július 1-i hatállyal a kormány megfelezte a kötelező vizsgálatért általuk felszámítható díjat. "Könnyítésül" a szilárd- és olajtüzelésű kémények ellenőrzési gyakoriságát - biztonsági szempontból megkérdőjelezhető módon - évi kettőről egyre csökkentette.

Az ipartestületi elnök májusban bejelentette, hogy ilyen körülmények között hét megyében leáll a kéményseprés. Július elején ugyan visszakozott, mondván, támogatási ígéretet kaptak, ám szeptemberben lapunk kérdésére ezt már átvágásnak minősítette, amivel szerinte a Belügyminisztérium csak azt akarhatta elérni, hogy még a második félévre is elvállalják a tevékenységet. A helyi önkormányzat csupán néhány megyében - így például a fővárosban - utalta át a helyi kéményseprő-vállalkozásnak a túléléshez szükséges milliárdos támogatást.

Vidra Zoltán már akkor feltételezte, hogy a 90 munkavállalót foglalkoztató társaságánál zajló végelszámolási folyamat kifizetetlen számláik miatt könnyen átcsaphat felszámolásba. A bíróság a nyíregyházi Ázsió Kft.-t jelölte ki a felszámolásra.

Noha a kormány eddig kevéssé viseltetett érdeklődéssel az ágazat panaszai iránt, mai hatállyal külön rendeletben stratégiailag kiemeltté nyilvánította a Fűtéstechnikai Vállalkozó Kft.-t. A stratégiailag kiemelt társaságok felszámolásának - elsősorban a vörösiszaptároló-katasztrófába belebukott Malra szabott - eljárásrendje a hitelezőket kissé ridegebben kezeli. Egyszersmind a folyamat, különösen a vagyonelemek árverése során törekedni kell a működőképesség fenntartására. Stratégiailag kiemelt vállalkozás esetén a folyamatot csak az állami Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. végezheti. A magyar magántulajdonú Ázsiót tehát még a kormány céggel kapcsolatos terveinek ismerete nélkül jelölhették ki.

Lapunk megkeresésére Pekk Antal, az Ázsió Kft. kijelölt felszámolóbiztosa közölte: mint felszámolással megbízott szervezet, a hét során az ezzel kapcsolatos kötelezettségeiket ellátták és megtették az ilyenkor szükséges intézkedéseket. E tárgyban további részleteket nem kívánt elárulni. Ezek után viszont a meghatározott rend szerint át fogják adni az aktákat a kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetek felszámolását végző Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft.-nek - tette hozzá.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.