Szlovákiából rendelünk majd vasárnapra online

Szlovákiába terelődhet át az internetes kereskedelem egy része, miután márciusban életbe lép a vasárnapi pihenőnap kapcsán elrendelt értékesítési tilalom a webáruházak esetén is – írja a Magyar Nemzet. A lapnak nyilatkozó egyik szakember szerint az is megoldás lehet, ha olyan áruátadó helyet jelölnek meg, ami vasárnap is nyitva lehet – mint például a benzinkutak.

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint az internetes áruházak sem juttathatják el a csomagokat megrendelőiknek a hét utolsó napján, valamint a munkaszüneti napokon, illetve éjszakánként: este tíz és reggel hat óra között. „Lesz olyan, aki a magyar áruházak helyére lép" – mondta a lapnak Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára.

Vámos szerint mostanra egyébként is több internetes kereskedelemmel foglalkozó magyar vállalkozás tette át székhelyét a szomszédba. Kis Ervin Egon, a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület elnöke a lapnak azt mondta, értelmetlennek tartja az online áruházak tevékenységének korlátozását, mivel a webboltoknak eleve nincs nyitvatartási idejük.

„Ráadásul egyáltalán nem jellemző itthon a vasárnapi kiszállítás, csupán az online éttermek viszik házhoz rövid időn belül a rendelést, de rájuk nem vonatkozik az elrendelt pihenőnap. A Tesco eddig végzett ugyan vasárnapi kiszállítást az interneten leadott rendelések esetén, ám ezek a vásárlások nem aznap történtek meg a webáruházban, hanem egy-két nappal korábban" – mondta a szakértő.

A magyarországi online kiskereskedők egy része már most is külföldről, főként Szlovákiából működteti itteni webáruházát, erre utalhat, hogy az elmúlt időszakban a hazai e-piac két számjegyű bővülésével együtt nőtt a külföldről érkező internetes kiszállítások száma is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.