Szijjártó: ha kell, a kormány kész konzultálni a jegybanktörvényről

A magyar kormány kész a konzultációra az Európai Bizottsággal jegybankügyben, ha a testület – miután megismerte a Magyar Nemzeti Bankról szóló új törvény szövegét – ezt kezdeményezi – közölte a miniszterelnök szóvivője.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott: olyan fontos és súlyos ügyekben, mint a jegybanki függetlenség, helyes, ha mindenki alaposan tanulmányozza a másik álláspontját. Ezért is tájékoztatta Orbán Viktor miniszterelnök José Manuel Barrosót, az Európai Bizottság elnökét, hogy az Európai Központi Bank javaslatainak döntő többségét a magyar Országgyűlés beépítette az új jegybanktörvénybe – mondta, felidézve, hogy a kormányfő meg is küldte az elfogadott jogszabály szövegét a bizottság elnökének, és "nyilvánvalóan ennek a tanulmányozása zajlik".

"Ha az Európai Bizottság úgy gondolja, hogy ebben az ügyben konzultálni kíván a kormánnyal, miután megismerte a jogszabályszöveget, mi természetesen készen állunk, és nyitottak vagyunk rá" – tette hozzá. Szijjártó pénteken közölte az MTI-vel, hogy Orbán Viktor levélben tájékoztatta José Manuel Barrosót arról, hogy az Országgyűlés elfogadta a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényt, egyúttal elküldte neki a jogszabály teljes szövegét.

Olivier Bailly, a központi uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény szóvivője kedden Brüsszelben azt mondta, az Európai Bizottság ragaszkodik ahhoz, hogy őrizzék meg Magyarországon a nemzeti bank függetlenségét. Beszámolt arról, hogy az elmúlt hónapban számos levélváltás volt uniós vezetők és a magyar kormányzat között. José Manuel Barroso bizottsági elnök, valamint Olli Rehn gazdasági-pénzügyi és Viviane Reding igazságügyi kérdésekben illetékes alelnök aggodalmainak adott hangot Magyarország által elfogadott törvények miatt. A brüsszeli aggályokra megfogalmazott magyar válaszokat, illetve a megkapott törvényszövegeket az Európai Bizottságban jelenleg is elemzik.

A miniszterelnök szóvivője kedden az MTI kérdésére szólt arról is, hogy az amerikai külügyminiszter levelére "az ilyenkor szokásos rend szerint fog menni a válasz", de ez még nem történt meg. Hillary Clinton a karácsony előtt Orbán Viktornak küldött levelében – a Népszabadságban közölt szöveg szerint – nyomatékosan kérte, a magyar miniszterelnök fontolja meg a következményeit annak, hogy ha több, az Egyesült Államok és az Európai Bizottság által is kifogásolt sarkalatos törvény a jövő hónapban mindenfajta változtatás nélkül lép hatályba.

A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó tárgyalásokat firtató újságírói kérdésre Szijjártó Péter közölte: "nyitottak vagyunk a tárgyalások elkezdésére, nyilván Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter azért is utazik az amerikai fővárosba, hogy a tárgyalások megkezdéséről egyeztessen".

Az újságírók a közszféra végtörleszteni szándékozó dolgozóinak kormányzati megsegítéséről is érdeklődtek, amelyre válaszul a szóvivő elmondta: az érintetteknek január második felében küldik ki Orbán Viktor újabb levelét a témában.

Végül azzal kapcsolatban, hogy a Blikk szerint több állami cég vezetője is sokmilliós jutalmat vett fel, Szijjártó Péter azt mondta: a kormány nem véletlenül döntött úgy, hogy megtiltja a jutalmak és prémiumok kifizetését év végén a minisztériumokban. "Természetesen mi is olvasunk újságot, és látjuk, hogy bizonyos helyeken történtek döntések jutalmakról és prémiumokról" – tette hozzá, közölve, hogy ezekről kimutatások készülnek, amelyeket a következő napokban tekintenek majd át.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.