galéria megtekintése

Szijjártó volt államtitkára reptetheti a kormányt

12 komment


Varga G. Gábor

Kormánygépként üzemelhet tovább az utolsó Malév-repülő – tudta meg a Népszabadság. A tíz éve betonon rostokló, 50 személyes Bombardier CRJ–200-ast 230 millió forintért vette meg egy magyar vállalkozás, amely a gépet üzleti céllal adná bérbe. A cég ügyvezetője Szijjártó Péter volt államtitkára, aki egyben annak a banknak a felügyelőbizottsági tagja, amely a projektet hitelezheti.

Egymillió dollárnál valamivel kevesebbért, pontosan 230 millió forintért értékesítette a Malév felszámolója a hajdani nemzeti légitársaság utolsó vagyonelemeinek egyikét, a HA-LNA lajstromjelű, Bombar­dier CRJ–200-as repülőgépet – tájékoztatta a Népszabadságot Jakab Irén, a Malév felszámolójának illetékes munkatársa. A vevő egy magyar társaság, a Sectum Air Services Kft., amely már átutalta a vételárat, és a repülőgép új tulajdonosaként megkapta a jármű üzemeltetésével kapcsolatos teljes dokumentációt is – tudtuk meg.

A repülő értékesítéséből eredetileg milliárdos nagyságrendű bevételt remélt a felszámoló, végül a nyilvános árverés sokadik fordulójában a várt összeg töredékéért kelt el a gép. És még ez a 230 millió forint is csodaszámba megy, hiszen a használt gépek piacán aktív, repülésre alkalmas példányokat hirdetnek 8-10 millió dolláros (2,5-3 milliárd forintos) összegért.

A lehetséges kormányzati protokollgép jelentős felújításra szorul, ennek költsége vételárának sokszorosára rúghat
A lehetséges kormányzati protokollgép jelentős felújításra szorul, ennek költsége vételárának sokszorosára rúghat
Malév/archív

 

Ez a repülő azonban tíz éve nem emelkedett a levegőbe, s bár egy ideig szakszerűen tárolták, az utóbbi években jelentősen elhanyagolták. A Malév Express színeiben egykor szebb napokat látott, 48 személyes repülő jelenleg Ferihegyen az úgynevezett hajtóművező mellett várja sorsa jobbra fordulását.

Az egyik lehetséges hasznosításnál aligha van előkelőbb: kormányzati utakra szállíthatja majd az állami vezetőket. Lapunk megtalálta a Sectum Air Services Kft. pénzügyi befektetőinek képviselőjét, Boris Mihályt, aki elmondta: üzleti célú repülőként kívánják hasznosítani beszerzésüket. A vásárlást elsősorban azzal indokolta, hogy piackutatásuk szerint Magyarországon nincs olyan, bárki által bérelhető gép, amely ilyen utasszámot ki tudna szolgálni.

– Business jetként húsz-harminc személyes, komfortos utastérrel van üzleti realitása az üzemeltetésnek, így azt cégek vagy sportegyesületek is kibérelhetik privát utakra – mondta lapunknak Boris. Ugyanakkor leszögezte: jelenleg a gép műszaki átvilágítása zajlik, tehát konkrét döntés még nem született.

Kérdésünkre, hogy bérbe adják-e majd kormányutakra, illetve indulnak-e a kormányzati repüléseket érintő közbeszerzéseken, úgy reagált, semmilyen felhasználási módot sem zárnak ki. A volt Malév-gépet megvásárló cég nem zárkózik el a kormányzati felhasználástól. – De ettől még messze vagyunk – húzta alá Boris Mihály.

A Malév-sztori leltárából

A Malév Légiközlekedési Rt. négy gépet vásárolt a Bombardier CRJ–200-asból, hogy megújítsa a flottáját, és további négyre is opciót szerzett a cég, de ezeket nem vették meg. A vásárlást a Malév harminc százalékban saját forrásból finanszírozta. A fennmaradó hetven százalékra egy banki konzorcium adta a hitelt, amelyben akkor is ott volt az Eximbank, a Kereskedelmi és Hitelbank Rt., valamint a KBC Finance Ireland. A kicsi és szűk utasterű gépeket az akkoriban beindított, javarészt a szomszédos országokba repülő járatokon vetették be, a CRJ rendszeresen repült Krakkóba, Pristinába, Münchenbe és Prágába. Az utasok azonban a kis tér miatt nemigen kedvelték, és a kerozin drágulása is szerepet játszott abban, hogy kivonták a flottából. A repülők közül hármat sikerült eladni.

A cég tulajdonosai semmit nem bíznak a véletlenre, a kormányzati utakat érintő tervekhez legalábbis jó alapot ad, hogy a győri székhelyű cég ügyvezetője Kohut Balázs, a Külügyi és Külgazdasági Minisztérium korábbi közigazgatási államtitkára, aki az idén tavasszal távozott a tárcától. A hivatalos indoklás szerint eleve csak hat hónapra vállalta a közigazgatási feladatokat, ám sokak szerint a Quaestor-ügy állt a háttérben. A befektetők képviselője szerint a menedzsereket tisztán szakmai alapon választották. A Sectum Air a cégadatok szerint a Sectum Security nevű vállalkozásé, melyet Gubicza Ágoston vezet, aki nem ismeretlen az aviatikában: a sármelléki repülőteret egykor működtető FB Airportban, korábban az ír befektetők cégében, a Cape Clear Aviationban dolgozott. A szakítás az ír befektetőkkel viharosra sikerült, a befektetők nem őrizték meg jó emlékezetükben a magyar üzletembert.

Évek óta áll a hangár mellett
Évek óta áll a hangár mellett
Malév/archív

Jelenleg a légi jármű műszaki átvilágítása zajlik, egyelőre azt sem tudják megmondani, mennyiért lehet biztonságos üzemre alkalmassá tenni a 2002-ben gyártott gépet, amely a nyilvántartások szerint eddig tizenötezer órát repült. Az biztos, hogy a vételár többszörösébe fog kerülni. Boris Mihály nem zárta, ki, hogy hitelt vesznek fel, hiszen – mint mondta – jelenleg a hitel olcsóbb, mint a tőke. Nem kommentálta értesülésünket, miszerint több mint ötmillió eurós, tehát másfél milliárd forintos hitelért folyamodnának a részben a Külügyi és Külgazdasági Minisztérium felügyelete alá tartozó Eximbankhoz.

Ennek honlapján hétfőn a felügyelőbizottság tagjai között találtuk meg Kohut exállamtitkárt, a Sectum Air ügyvezetőjét. A gép jó pár éve nem repült már: idén volt tíz éve annak, hogy az üzemeltető, az anno Váradi József – a Wizz Air jelenlegi vezére – által életre hívott Malév Express leányvállalat befejezte a működését, a Malév pedig nem sokkal később úgy döntött, hogy nem üzemelteti tovább ezt a típust.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.