galéria megtekintése

Szijjártó nagyon gázos hangulatban van

16 komment


Marnitz István

A külgazdasági és külügyminiszter szerint azért nem engedjük be Ukrajnába az oda szánt nyugati gázt, mert a hazai gáztárolókat 80-90 százalékig fel kéne tölteni. Az állami MVM a jelek szerint egész másként látja.

А magyar gáztárolók feltöltöttsége 2014. szeptember 25-én mindössze 61,6 százalék volt, ugyanakkor indokolt, hogy а téli felkészülés keretében а tárolók feltöltöttségét 80-90 százalékra növeljük - érvel az ukrán csapelzárást magyarázva Demeter Márta szocialista képviselő kérdésére Szijjártó Péter külügyminiszter.

A politikus hozzáteszi, 2014-ben Magyarország kétheti fogyasztásának megfelelő mennyiségű gázt szállítottunk ki. (Ez akár úgy is értelmezhető lenne, hogy a magyar fogyasztók ennyi gáztól estek el. Ám ez a sugalmazás azért téves, mert ez a gáz nem Magyarországról, hanem Nyugat-Európából származik, mi csupán biztosítottuk a vezetékes kapcsolatot, amíg el nem zártuk.)

Szijjártó példákkal illusztrálja, hogy Ukrajnát számos más módon is támogatjuk, ezen túlmenően pedig az Ukrajnát nyugati gázzal ellátó magyar csap elzárásának felelősségét a hazai gázrendszert irányító FGSZ-re tolja. A külügyminiszter nem utal arra, hogy az Ukrajnát ellátó csapot esetleg újranyitni szándékoznánk. (A csapelzárásra három nappal azután került sor, hogy Orbán Viktor Budapesten fogadta Alekszej Millert, az orosz gázellátást végző Gazprom vezérét. A felek ugyanakkor nem tettek utalást arra, hogy a két esemény között összefüggés állna fenn.)

 

A hazai gáztárolók jelenlegi töltöttsége 68 százalék, ami esetleges téli behozatali probléma esetén is teljes mértékben valamennyi hazai fogyasztó számára biztosítja a korlátozásmentes gázellátást - jelentette be hétfőn sajtótájékoztatón Horváth Péter, a hazai tárolókapacitás kétharmadát birtokló állami MVM gázipari vezérigazgatója.

Az MVM több közleményében is hitet tett amellett, hogy noha a hazai gáztárolók töltöttségi szintje elmarad a többi EU-tagállamétól, lakosságarányosan az élbolyba tartozunk. Ez viszont erőteljesen ellentmondani látszik Szijjártó 80-90 százalékos töltöttségre vonatkozó kívánalmainak.

Az orosz energiaóriás, a Gazprom elméletileg 700 millió köbméter bértároltatása céljából folyamatosan küldi a gázt Magyarországra. Ezt az MVM és a kormány is előszeretettel sorolja saját készleteink közé, közben ezeket a készleteket a későbbiekben a Gazprom akár más államok igényei kielégítésére is értékesítheti. Ugyanakkor a hazai szállítási és tárolási adatok arra utalnak, hogy az MVM lassan leáll a tárolók feltöltésével, és az Oroszországból származó, Ukrajna felőli, változatlanul körülbelül napi 24 milliós behozatal egyenesen a hazai fogyasztók berendezéseibe kerül.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Szakértők szerint ennek áramlástani és tárolókímélési okai vannak. Ez annál is inkább értelemszerű, mert Oroszország és Ukrajna egyre közelebb áll egy új, stabil gázszállítási megállapodáshoz. Túlzott készletek felhalmozása már csak azért is értelmetlen, mert annak költségeit valakinek ki kell fizetnie.

Az ukrán csap elzárása pedig - anélkül, hogy az FGSZ ezt megalapozandó közzétett fejtegetésének boncolgatásába kezdenénk - azért tűnik indokolatlannak, mert tavaly decemberben érkezett már a mostani 24 millió köbméternél több gáz is Ukrajna felől, és akkor emiatt mégse kellett lezárni a kifelé vezető csövet.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.