Szerényebb rezsicsökkentés jöhet

Hogy kevesebbe kerüljön a költségvetésnek, az eddigieknél kisebb és szűkebb körű lehet a jövőre ígért újabb rezsicsökkentés.

Orbán Viktor miniszterelnök múlt pénteken jelentette be, hogy a Fidesz dolgozik a harmadik rezsicsökkentésen, ám ennek mértéke a megszellőztetett 12,5 százalék helyett csak tíz százalék alatti lehet jövő év elején – írja a Napi.hu. A portál úgy tudja, a szolidabb mérséklést a költségvetésért aggódó politikusok szorgalmazzák, de az újabb rezsicsökkentés pontos értékét csak a január közepére tervezett Fidesz–KDNP-frakcióülés határozza majd meg.

Bár Fónagy János, a fejlesztési tárca államtitkára, Rogán Antal frakcióvezető és Németh Szilárd rezsibiztos csak január elejére áll majd elő a konkrét javaslattal, hogy milyen energiatípusokra vonatkozzon az újabb csökkentés, mekkora legyen a mértéke és mikor lépjen hatályba, a lap szerint az már bizonyosnak tűnik, hogy a 2014-es mérséklés csak két üzletágra, az áram- és gázszolgáltatatásra korlátozódik majd, vagyis kimarad ebből a távhő, a víz- és a csatorna, valamint a szemétszállítás és kéményseprés díja is. Fónagy nyilatkozataiban azonban még nyitva hagyta a lehetőséget.

Annak oka, hogy a távhő ezúttal kimaradhat a szórásból az, hogy a távhőszolgáltatás egy részét állami vagy önkormányzati cégek látják el, s ezek már a második csökkentési hullámot követően veszteségessé váltak. A Napi.hu úgy tudja, ebben az évben az állami költségvetés már 50 milliárd forintot kitevő pótlást adott a távhőcégeknek a további működéshez. Ez az idei év végéig még néhány milliárddal gyarapodhat egy kemény tél esetén.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.